Mivel már hetekkel ezelőtt bebiztosította második helyét a férfi kosárlabda NB I felsőházának alapszakaszában az Arconic-Alba Fehérvár, tulajdonképpen tét nélkül játssza meccseit a hajrában. Az első helyre még matematikailag van sansza, ehhez azonban részint az utolsó körben hazai pályán meg kellene vernie a bajnok és listavezető Falcót, részint pedig annak még előtte is minimum egyszer ki kellene kapnia valakitől, amire nem sok esély van. Vasárnap este Sopronban is úgy léptek parkettre és nyertek 101-95-re Alejandro Zubillaga játékosai, hogy igazából csak a hazaiak számára volt tét, hiszen a rájátszásba kerülésért még ádáz harcban vannak.
Ennek megfelelően koncentráltan, időnként jól is játszottak a soproni kosarasok, jól ültek a távoli dobásaik is, így öt ponttal megléptek, de aztán az Alba fordított és 30-24-re behúzta az első negyedet. A másodikban is először nőtt még a különbség, már tízzel ment a vendégcsapat, amely aztán 27-37 után kicsit bealudt, a Sopron pedig fordított, 40-38-ra átvette a vezetést, sőt, 49-41-re elhúzott, majd a játékrész végére kialakult a 49-46-os hazai előny.
A folytatásban 50-46-nál jött egy Alba-roham és két perc alatt már 50-57 állt az eredményjelzőn. Dickey, Barnett és Vojvoda vezérelte ezt a futást. Innentől a végéig többnyire az Albánál volt az előny, ám a hazaiak is rendszerint visszajöttek 6-7 pontos hátrányból és vezettek is 1-2 ponttal. Sőt! A hajrához érve hat pont volt a Sopron fórja (80-74), de aztán a palánkok alatt remeklő, 13 lepattanója mellé 19 pontot is összegyűjtő Dickey, az ugyancsak 19 pontos Vojvoda, valamint az egyaránt 23-23 egységet termelő Barnett és Chambers vezérletével a fehérvári egylet higgadtan lehozta a meleg utolsó perceket, 101-95-re nyert, így 19 győzelemmel és 4 vereséggel áll a 2. pozícióban a tabellán a Falco (21-2) mögött és a Szolnok (12-11) előtt. A két éllovas fölényét jelzi, hogy rajtuk kívül példátlan módon minden más csapatnak negatív a kosáraránya!
Az Arconic-Alba a következő fordulóban, március 16-án, szombaton 17.00 órakor hazai pályán a DEAC-ot fogadja. Azt a csapatot, amelytől ősszel egy hosszabbításos meccsen kikapott Debrecenben, tehát lenne miért visszavágni.