Izrael állam megalakulásának 75. évfordulója alkalmából szervezett ünnepséget Székesfehérvári Magyar-Izraeli Baráti Társaság, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség és a Székesfehérvári Hit Gyülekezete vasárnap délelőtt a Magyar Király Szállóban. Az eseményre Yacov Hadas-Handelsman, Izrael magyarországi nagykövete is ellátogatott.
1948. május 14-én, héber naptár szerint 5708. ijjár hónap 5-én kiáltották ki Izrael államot. Az ENSZ Palesztina területén egy zsidó és egy arab államot hozott létre, de ezt a környező arab államok nem fogadták el, Izrael viszont kikiáltotta a független zsidó államot. Az országot már születése másnapján megtámadták, történetében azóta is a szomszédos országokkal folytatott háborúk és békekötések váltják egymást, az elmúlt 75 évben azonban mégis sikerült Ázsia egyik legmagasabb életszínvonalú országát megteremteni.
A magyar és az izraeli himnusz elhangzása után Mészáros László, a Székesfehérvári Magyar-Izraeli Baráti Társaság elnöke, Barna Ágnes, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke és a Hit Gyülekezetének országos elnökségi tagja, Grósz István és Horváth József Mazsihisz-alelnök is köszöntötte az egybegyűlteket.
Az esemény fővédnöke dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Yacov Hadas-Handelsman, Izrael magyarországi nagykövete volt. Az ünnepségen ott volt Vargha Tamás Székesfehérvár országgyűlési képviselő, honvédelmi miniszterhelyettes és Östör Annamária, illetve Márton Roland önkormányzati képviselők is
„Salom (שלום). Ez egy olyan héber szó, amit mindenki ismer a világon. Azt azért már kevesebben tudják, hogy nem egyszerűen békét jelent. Jelent természetesen békességet is, de amikor ezt kívánjuk egymásnak, akkor a teljességet, a teljesség békéjét kívánjuk egymásnak.” – mondta köszöntőjében Lehrner Zsolt, Székesfehérvár alpolgármestere.
Kiemelte, hogy amikor 1948-ban, Dávid Ben Gurion, leendő miniszterelnök bejelentette Izrael állam megalakulását, akkor is ilyen teljességről beszélhettünk. „Amikor, eddig példátlan módon, egy ókori nép, a XX. század közepén, egy modern nemzetállamot hozott létre ősei földjén, akkor is megvalósult a teljesség, egyfajta béke. Szüksége is volt a zsidó népnek erre a békére, különösen ekkor, 1948-ban, a második világháború után. 2000 év után, a zsidó népnek lett újból lett állama, hazája, zászlóval, himnusszal. Teljesség, béke, salom. Beteljesült egy álom, többek között a magyar származású Theodor Herzl álma a független zsidó államról.”
Azért hozott össze bennünket ez az esemény, hogy megünnepeljük Izrael állam megszületésének 75. évfordulóját Székesfehérváron, abban a történelmi városban, ahol a magyar királyokat koronázták.” – emelte ki Yacov Hadas-Handelsman, Izrael magyarországi nagykövete köszöntőjében. Arról is beszélt, hogy a zsidóság gyökerei Magyarországon, így Fehérváron is megtalálhatóak a múltban, a közösség csúcspontja az első világháború előtt volt, majd következett a legsötétebb periódus, a Holokauszt, melyet a virágzó közösségnek csak egy kis része élt túl. Mint mondta, jó látni, hogy ma egy virágzó zsidó közösség él Székesfehérváron. Kiemelte beszédében a magyar származású Theodor Herzlt, aki már a 19 században vizionálta Izrael megszületését.
A köszöntők után két előadás következett: Szántóné Dr. Balázs Edit, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem rektori tanácsadója beszélt az Izrael állam megalakulásakori Közel-keletről, majd Dr. Mészáros István, a Szent Pál Akadémia rektorhelyettese a modern Izrael állam létrehozásáról tartott előadást. Az ünnepséget Szentkirályi György és a Tzomet Band koncertje zárta.
(Forrás: ÖKK Fehérvár, fotó: Bácskai Gergely)