Különleges filmvetítéssel, ritkán hallott Ligeti-művek és egy igazi Ligeti-reflexióval várta a nyitott szívű-fülű közönséget az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. A kortárs zenei évad második interaktív koncertjén az ARSO kamaraegyüttest Tihanyi László kortárs zeneszerző, karmester dirigálta. A koncerten a világhírű magyar zeneszerző Kammerkonzert című remekműve is elhangzott, majd Dargay Marcell Ligeti zenéjére reflektáló Music for Clones and Clowns című darabja is felcsendült az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttese előadásában.

Száz éve született Ligeti György, a XX. század egyik legizgalmasabb, mindig új utakat kereső zeneszerzője. Erdélyben látta meg a napvilágot, a budapesti Zeneakadémia neveltje volt, majd 1956-os emigrációját követően érett művészete Nyugat-Európában bontakozott ki.

A darabok között Dargay Marcellel Dobri Dániel zeneszerző, az ARSO kortárs művészeti vezetője beszélgetett Ligetiről és a kortárs zenére, a popkultúrára és a hollywoodi filmzenére gyakorolt hatásáról. Az est során Ligeti Musica ricercata című zongoraciklusának filmfeldolgozását is megnézhették Radnóti Róza zongoraművész előadásában – Székesfehérváron először.