AKTUÁLIS
SZÉKESFEHÉRVÁRI ÜGYEK
Karbantartás miatt ideiglenesen változik több vonat menetrendje Fejért érintően
A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint karbantartási munkák miatt a Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Pusztaszabolcs vasútvonalon egy személyvonat Kőbánya-Kispest helyett Budapest-Kelenföldig közlekedik 2026. január 21-én, 22-én, 24-én, 25-én, 27-én és 28-án. A...
Új kis lakóját keresi a SZÉNA Egyesület vándorbölcsője
A gondoskodás, az összetartozás és az új élet csodájának szimbóluma a fából faragott vándorbölcső, melyre idén is várják a családok jelentkezését. A pályázók közül ezúttal is sorsolással döntik el, ki kapja meg ingyenesen a bölcsőt, ami addig marad a családoknál, míg...
ORSZÁGOS ÜGYEK
Emelkedik a Babaváró támogatás és a falusi CSOK összege
Gulyás Gergely bejelentette, hogy megszűnik az árstop augusztus 1-jélvel. A kancelláriaminiszter a mai Kormányinfón kiemelte, a jegybank előrejelzése szerint az inflációnak augusztustól meredek csökkenése várható, ezért nem kell tartani az árak...
Egységben az erő! – fókuszban a CPAC konferencia
Szikra Levente, az Alapjogokért Központ elemzője volt szerdán az estébe nyúló „Egységben az erő! – beszélgetés a budapesti nemzetközi konferenciáról” című rendezvény főszereplője. A Hiemer-házban Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere, a Fidesz városi elnöke...
ÉLETMÓD
Kerékpárral biztonságban a nyári időszakban
A vakáció kezdetével beköszöntött a kánikula is. A turisztikai szezonban egyre többen választják kikapcsolódásukhoz eszközként a kerékpárt, akár a lakókörnyezetükben történő gyors helyváltoztatásra, akár egy varázslatos táj felfedezésére, vagy éppen a Velencei-tavat...
Ma éjféltől péntek éjfélig másodfokú hőségriasztás!
Az Országos Tisztifőorvos másodfokú hőségriasztást rendelt el ma éjféltől (2023. június 21-én, szerdán 00.00 órától) június 23-án, pénteken 24.00 óráig. Székesfehérváron is megtette a szükséges intézkedéseket az önkormányzat: összegyűjtve elérhető az ivókutak listája,...
SPORT
Kikaptak a franciáktól is hokisaink
Második találkozóján 5-2-es vereséget szenvedett az olimpiai résztvevő Franciaországtól a magyar jégkorong-válogatott a Budapesten zajló Sárközy Tamás Emléktornán, így továbbra is pont nélkül áll a nívós megmérettetésen. A Volán válogatottjai a csapat húzóemberei közé...
Férfi kosár: az Alba hosszabbításban nyert a KTE otthonában
A harmadik mérkőzését is megnyerte Oliver Vidin irányításával az Alba Fehérvár a férfi kosárlabda NB I/A alapszakaszában. A kék-fehérek a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vendégeként rendkívül szoros végjátékban, hosszabbításban múlták felül a házigazdákat 84-82-re,...
FILOZÓFIÁNK
Friss, aktuális, közvetlen tájékoztatás Székesfehérvár életléről, programjairól, eseményeiről. Fehérvárról Fehérváriaknak
IMPRESSZUM
Your content goes here. Edit or remove this text inline or in the module Content settings.









