Idén már a nyolcadik Borsófesztivált rendezi meg a Székesfehérvári Kertbarát Egyesület és a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ. A hagyományos közösségi esemény helyszíne ebben az évben is a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar, időpontja június 10., szombat. A szervezők gyerekprogrammal és szórakoztató műsorral is készülnek a 10 órakor kezdődő eseményre, amelyre június 7-ig lehet jelentkezni.
Első alkalommal 2015-ben találkoztak Szárazréten a zöldborsó „hívei”: a borsófesztivál ötletgazdája, a rendezvény sorsát azóta is szívén viselő Szöllősi Istvánné, a Székesfehérvári Kertbarát Egyesület alelnöke volt. Az első alkalmon még csak néhány család főzött együtt, de a jó hangulatú rendezvény híre gyorsan elterjedt, és évről évre egyre többen jelentkeztek, hogy megmutassák: borsóból bármit is lehet főzni.
A rendezvény helyszínén a szervezők biztosítják a zöldborsót, a főzőhelyet, a tűzifát, a sörpadot és az asztalt. Minden egyebet, ami a főzéshez kell – a bográcsot, a fűszereket, a tálaláshoz tálat, a kóstoláshoz tányért, evőeszközt, poharakat stb. – a főzőknek kell magukkal hozniuk. Az immár nyolcadik Borsófesztiválon hagyományosan bármit lehet sütni-főzni zöldborsó felhasználásával, a lényeg, hogy az étel a helyszínen készüljön.
A háromtagú zsűri az első három helyezettet jutalmazza egy-egy serleggel, ezen kívül különdíjat kap a legszebben tálalt, illetve a közönség által legfinomabbnak ítélt étel készítője is.
Az esemény helyszíne a közösségi központ tágas, szép kertje, ahol játszótér is található, de a gyerekek számára ügyességi versenyt is kínálnak a szervezők. A nap során Unyi József hangulatos aláfestő zenét szolgáltat, és az eseményt szórakoztató műsor is színesíti: előbb a Pátkai Jómadarak Baráti Társaság, majd a Maya Trió műsorát hallhatja a közönség.
A Borsófesztiválra nevezési díj nincs, jelentkezni az ötletgazda-szervezőnél, Szöllősi Istvánnénál lehet a +3620/321-8998-as telefonszámon vagy a selyembokor@gmail.com e-mail címen. Jelentkezési határidő: 2023. június 7., szerda
Részletes program:
10.00 A főzőverseny kezdete
10.00-tól Unyi József muzsikál a főzőknek
11.30 A Pátkai Jómadarak Baráti Társaság műsora
13.30 A Maya Trió műsora
14.15 Eredményhirdetés
Napközben: borsófejtő verseny a gyerekeknek
(SZKKK)