Dacára annak, hogy 3 héttel az NB I startja előtt még alig igazolt érdemben játékost, ellenben kishíján csapatnyi labdarúgó már távozott, ráadásul különböző okok miatt még heten (Flores, Christensen, Fiola, Szabó Levente, Dárdai, Hangya és Rockov) nem bevethetőek, Kastrati és Kodro góljaival 2-0-ra legyőzte felkészülési mérkőzésen a horvát bajnoki bronzérmes NK Osijek csapatát a Fehérvár FC.
Az egész meccs összképe alapján nem volt érdemtelen Bartosz Grzelak vezetőedző alakulatának diadala a 33 fokos muraszentmártoni hőségben, mert a találatain kívül is voltak még helyzetei, ellenben az eszékiek a vártnál gyengébben teljesítettek, holott számukra hamarosan indul az EKL-selejtező, tehát elvileg sokkal élesebbek, mint a piros-kék gárda.
A múlt heti, DAC elleni 0-5 alkalmával mutatott nagyon harmatos produkció után ez a mai ad némi reménysugarat az elmúlt időszakban hitevesztett Vidi szurkolóknak, hogy nem veszett el egy, a legutóbbinál sokkal jobb NB I-es idény reménye a július végén induló szezonban.
Ehhez persze kell még erősíteni, főleg vérbeli támadó(k), fazonszabász középpályás és egy stabil, jó kapus még szükséges volna, hogy a keret minden poszton ehhez alkalmas is legyen.
(Fotó: Fehérvár FC)