Az önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselők és a a kormányhivatali tisztviselők után január elsejétől újabb 15 százalékos béremelést kapnak a kormányhivatalok dolgozói. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter azt is bejelentette, hogy a 2026. év elejétől a közszolgálatban dolgozók évi 1 millió forintot kapnak, amelyet lakáscélú hiteltörlesztésre fordíthatnak. (fotó: Getty Images Hungary)
Legfrissebb cikkek
- Megkondult a lélekharang – Ökumenikus megemlékezés a Béla úti temetőben
- Simán nyert a MÁV Előre férfi csapata, megyei rangadót húzott be a FEHA19, nagyon elverték a Volánt Salzburgban
- Várhatóan kedden délután nyitják meg a lezárt szakaszt az Adonyi út – Verseci utca találkozásánál
- Kosárlabda: az új szezonban első idegenbeli győzelmét aratta Kecskeméten az Alba
- Tök sok résztvevő, tök jó hangulat – ez volt idén a Fehérvári Töklámpás Fesztivál

