Száguldó és bravúrosan manőverező légi csodák, elnyűhetetlen Kamov KA 26-os, valamint honvédségi H145M-es helikopter, továbbá műrepülésre is alkalmas Zlín 242L egymotoros, kétszemélyes oktató-repülőgép, Veres Zoltán és Vári Gyula műrepülő bajnokok bemutatói szegezték az égre a többezer néző tekintetét több más látványos légi és földi attrakció mellett a 29. Börgöndi Légiparádén, vagy ahogy a többség nevezi, repülőnapon.

Legiparade Borogond24 4

Az időjárás is kegyeibe fogadta a repülőnap szervezőit és résztvevőit, hiszen ragyogó napsütésben érkezett a megnyitóra a Delfin, és a hagyományoknak megfelelően a kék égből zászlókkal alászállva landoltak a célkeresztbe az Albatrosz Repülő Egyesület ejtőernyős szakosztályának sportolói. Az esemény megnyitóján a résztvevőket Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes köszöntötte, aki a repülés ünnepének nevezte e majd’ háromévtizedes múltú rendezvényt, ahol a látogató képet kap a múltról és a jelenről egyaránt.

Legiparade Borogond24 3

A Légiarádéra ellátogatott a honvédelmi miniszter, aki beszédében megemlékezett a fehérvári repülés több mint 100 éves múltjáról. Szalay-Bobrovniczky Kristóf felidézte azokat a repülőgéplegendákat, amelyek megfordultak a reptéren és szólt az egykori katonai bázisról, amelynek egykori megszüntetésével sok tudás, tradíció veszett el. Szerencsére a repülés őrzői, az Albatrosz Repülő Egyesület tagjai a mai napig azon dolgoznak, hogy a reptér működjön, és mindig legyenek fiatalok, akik folytatják a repülést. A miniszter a honvédelmi fejlesztésekről szólva kiemelte, a magyar kormány, amint az ország gazdasági teljesítőképessége lehetővé tette, komoly haderőfejlesztési és honvédelmi programba kezdett, így a légierőt is átfegyverezte az elmúlt években. A Magyar Honvédség forgószárnyas és merevszárnyas repülőeszközei vadonatújak, új Airbus helikopterflotta épült ki, a Gripen-flotta négy harcászati vadászbombázóval egészül ki és néhány nappal ezelőtt érkezett meg a brazil Embraer gyár KC 390-es szállító repülőgépe. Jövőre új sugárhajtású kiképző repülőgépek érkeznek, valamint folyamatosan állnak rendszerbe a légvédelem legkorszerűbb, világszínvonalú eszközei, amelyek a magyar légtér biztonságáról gondoskodnak.

Legiparade Borogond24 7

Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében szólt az Albatrosz Repülő Egyesület kitartó munkájáról, amelynek köszönhetően ma is eredeti funkciójában működhet a repülőtér. Mint mondta, a kormány támogatásának köszönhetően a tulajdoni viszonyok rendezettek. A tervezési munka a fejlesztés tekintetében pedig szintén halad, és bízunk benne, hogy hamarosan majd ennek konkrétumairól is, egy sport- és üzleti célú kis repülőtér megvalósításáról is be tudunk számolni. Abban is bízunk, hogy ezek mellett a magyar honvédelemben is lesz feladata a kadétprogramnak is. A fejlesztések kapcsán kiemelte, sok minden megvalósult már, de a munka folytatódik: egy újabb hangárral bővül a reptér, amelyre a forrást a város biztosítja még az idei esztendőben. Itt kaphat helyet majd a repüléstörténeti múzeum.

Legiparade Borogond24 6

Az Albatrosz Repülő Egyesület vezetősége és tagsága az év elején nehéz döntés előtt állt, hiszen a tavaly, a repülőnapon történt tragikus baleset miatt felvetődött a kérdés, lesz-e, lehet-e idén légiparádé. A repülők úgy döntöttek, hogy az elődeinktől kapott zászlót, ami az aviatika zászlaja, azt vinnünk kell tovább, hogy majd mi is átadhassuk az utánunk jövő nemzedéknek – mondta Szilády Dezső, az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke. Mindenkinek köszönetet mondott a támogatásért, a magyar légi és földi alakulatoknak a statikus és dinamikus bemutatókért, és a városnak az új hangár megépítéséhez adott támogatásért.

Legiparade Borogond24 2

A rendezvény megnyitóját követően néma főhajtással emlékeztek a tavalyi repülőnapon elhunyt pilótákra, Rózsavölgyi Vilmosra és Rózsavölgyi Árpádra. A légcsavar kegyeleti helynél a Kell ott fenn egy ország dal kísértében helyezték el az emlékezés virágait, majd koszorúzással tisztelegtek a repülős emlékműnél az elődök előtt.

Legiparade Borogond24 8

Az ünnepélyes pillanatokat követően aztán ismét az égre szegeződtek a tekintetek. A helikopter és repülő bemutatók mellett a színpadon beszélgetésekkel várták az érdeklődőket. A hangárban a repüléstörténeti kiállításon a pilóták öltözékéről, a vadászgépek irányításáról, az egykor a börgöndi repülőtéren állomásozó helikopter század múltjáról is érdekes információkat kaphattak a látogatók. A Magyar Honvédség jelenéről és a magyar légiforgalmi szolgálat, a HungaroControl nyújtotta munkalehetőségekről is tájékozódhattak.

Legiparade Borogond24 5

Az említettek mellett a rendezvény ideje alatt gasztroudvarral, kézműves- és kirakódóvásárral, gyermekprogramokkal, sétarepüléssel, vitorlázórepülő szimulátorral, oldtimer autókkal és katonai hagyományőrzők bemutatóival várták a helyszínre érkező érdeklődőket.

(Fotó: Mátay Balázs)