Néhány nappal ezelőtt, június 27-én volt egy éve, hogy kinevezték a Székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatójává Dolhai Attilát, akinek az érkezését és vezetői, művészeti tevékenységét hatalmas várakozások előzték meg a közönség és a szakma részéről is. A kiváló musical- és operetténekes, színész úgy gondolja, jó döntést hozott azzal, hogy megpályázta az igazgatói pozíciót, s örül, hogy sok újat is tanult az eltelt esztendőben.
– Én azt gondolom, hogy mindenképpen megérte pályázni. Sűrű volt ez az egy év. Az volt a fő cél, hogy amit megörököltem az elődömtől, Szikora Jánostól azt végig tudjuk menedzselni, azt a bemutatómennyiséget, azt az előadás-sorozatot, a tervezett rendezőkkel. Egy picit azért bele kellett ebbe nyúlni, hiszen kicsit túl volt tervezve, 14 bemutató volt tervezve, ebből gyakorlatilag kettőt el kellett hagynunk. Most, éppen ma este lesz a bemutatója a Miniszter félrelép-nek, amit muszáj volt picit kitolni az évadon kívülre, a megvalósítás így is próbára tette a színházat. Egy elég tartalmas éved után vagyunk, amitől sok mindent kaptam: sok új kapcsolatot, sok új partnerséget a város, az önkormányzat, a társintézmények tekintetében, s azt hiszem egész jól tudunk együttműködni. Remélem ezt ők is így gondolják, én mindenképpen így élem meg. Egyebekben akadtak kollégák, akiket elveszítettünk, aki elmentek, de most jöttek, jönnek újak, frissülni fog a társulat. Azt gondolom, emberes meló volt ez az év, 420 előadást valósított meg a színház, ebből csak tizenegynéhány maradt el, s csak kettőt nem tudtunk bepótolni. Azt hiszem, ezek a számok önmagukért beszélnek. Az előző évadokat nyilván mindenki ismeri, átélte, remélem, hogy ezek a számok megnyugtatják a város lakosait, és a régióban élő, színházkedvelő közönséget.
– Mindezt úgy sikerült elérni, hogy a kinevezésed előtt kevéssel már bejelentette az akkori vezetés a következő, az éppen most véget ért évad műsortervét, tehát nem valósíthattad meg azonnal a saját terveidet, igazodnod kellett a készhez. Mennyire volt ez nehezítő, vagy éppen pozitív tényező?
– Amikor átvettem a megbízatásomat, valóban előtte néhány héttel derült ki a következő évad repertoárja, ez azt hozta magával, hogy miközben éppencsak megtudtuk, a következő évadban miket fogunk játszani, már neki kellett állni tervezni a következő, a 2026/27-es évadot, azon gondolkodni. Egy kicsit így az idő hajt bennünket, de azt gondolom, talán most már megérkezünk abba a tervezhetőségi állapotba, hogy valóban már a 2027/28-as évadon gondolkodhatunk, azt tervezgethetjük. Azt már tudjuk, hogy az előttünk álló évadban miket láthat majd a közönség a színpadon nálunk, megy már a bérletárúsítás, megújítás. Itt kiemelném, hogy az új bérleteseket szeretettel várjuk teátrumunkba! Nemsokára itt lesz az ősz – bár még csak a nyár elején járunk – nekünk azon kell dolgozni, hogy a tervezésben minél előbbre tarthassunk. Remélem, a következő évadban már elérkezünk ahhoz a naptári tervezési szakaszhoz, ahogy annak egyébként működnie kell. Nem könnyű egy ekkora „hajót” egyik napról a másikra átvenni, sok tapasztalattal gazdagodtam, pl. az önkormányzatiságról, arról, hogy egy költségvetési intézménynek hogyan kell működnie, de még mindig akadnak olyan újdonságok, amiket még fel kell fedeznem. Közben a társulattal volt jónéhány sikeres bemutatónk, néhányat kiemelve az elmúlt időszakból: személyes kedvenceim közé tartozik a Bányavirág, és a Sirály. Ezek a Kozák András színpadon kerültek bemutatásra. Szerettem az Ügynök halálát is, de az említett kettő kicsit közelebb áll hozzám. A Viktóriának külön és kiemelten örültem, hiszen ez volt az a próbaidőszak, amikor a színészkollégákkal végig közösen tudnunk dolgozni, és közben „hivatalnokból” színésszé válhattam, rendezővé válhattam, s külön öröm, hogy úgy érzékelem, a közönség is szereti ezt az előadást is, és azt hiszem, erősen érezhető, hogy mennyire ragaszkodnak a prózai előadáshoz is a műfaj kedvelői, agy ennek szellemében terveztük meg a következő évadot.
– Melyek lesznek a húzó darabok ebben az új évadban?
– Ahogy azt meghirdettük, hogy szeretnénk egy nagy klasszikussal nyitni, ez lesz a Czillei és a Hunyadiak, egy igazi politikai – rossz szóval élve – „csetepaté”, amihez találtunk egy kiváló rendezőt, Rusznyák Gábort. A koncepciót látva mindenki felvillanyozódva jött ki a tárgyalóból, hogy hú, ez de szuper lesz! Azt gondolom, a Hunyadi-téma miatt ez egy jól kommunikálható történelmi darab. A nagyszínpadon aztán a Diótörő és Egérkirály, egy varászlatos karácsonyi műsorral érkezünk, majd jön egy fergeteges vígjáték, a Bolha a fülben, végül pedig a nagy klasszikus és világsiker, a West Side Story, ami pedig egy hatalmas kihívás, hiszen – hasonlóan a Viktóriához – a társintézményeket meg kell szólítanunk, itt például az Alba Regia Szimfonikusokat, akik a zenei részben vállalnának főszerepet Ruff Tamás karnagy, igazgató úr segítségével. Minél több ilyen összekapaszkodásban szeretnénk részt venni. Most nagy kihívás, ami előttünk áll, aza Koronázási Szertartásjátékok zárógáláját színházunk kivitelezésében láthatja a majd a közönség. Ezzel kapcsolatban az összes társintézményt megszólítottuk, így a Fehérvári Balett Színházat, az Alba Regia Táncegyüttest és a Szimfonikusokat egyaránt. Ezzel a Polgármester Úr szándéka, hogy minél többször összművészeti jelleggel működjenek a városi művészeti egységek, ahogy ez lesz majd most ebben az augusztus 23-án esedékes gálában Együtt a koronáért címmel. Ezzel is abba az irányba megyünk, amerre a város szeretné, hogy tartsunk.
– Ha már itt tartunk: te magad, igazgatóként milyen színházat szeretnél, képzeltél el a jövőt tekintve?
– Az a vágyam, hogy a Vörösmarty Színház azt a küldetését tudja teljesíteni amiért szereti a város, s amiért zászlónkra tűztük, hogy belátható időn belül nemzeti színházi státuszba tudjuk felemelni ezt a teátrumot, s ha ez nem is történik meg 2-3, vagy 4-5 év alatt, akkor is lépkedni kell ebbe az irányba. Ehhez stabilitásra, kiszámíthatóságra van szükség, de ez nagyon apró, fontos lépésekből épül föl. Én szolgálni szeretném ezt a színházat és a város érdekeit. Nyilvánvalóan nekem is kell egy művészi örömfaktor ebben a történetben, ahogy most a Viktória az, és majd a West Side Story is az lesz, miközben a próza és ennek két bázisa, a Kozák és a Pelikán mellett sem mehetünk el szó nélkül. Itt említeném az Építőmester című produkciót Gáspár Sándor főszereplésével, de nagyon örülök a Gengszternagyinak is, amiben Varga Mária egy olyan nagymamát alakít, aki tele van meglepetéssel, tele olyan váratlanságokkal, hogy mi mindent tesz meg egy nagymama azért, hogy fölhívja magára a figyelmet az unokája számára, hogyan válnak azok az idők tartalmassá, amit a nagymamánál töltenek, és miként lesz a távolságból egy oylan unoka-nagymama szövetség, ami az egész életét megkoronázza az embernek. Említhetem Botos Bálint rendezésében a Mindent Éváról-t is, úgyhogy én úgy hiszem, egy nagyon szép, tartalmas évadvár ránk, tele izgalommal, kihívással, közben szeretném, ha a kávéházban is minél több eseményünk lenne. A Művészkijáró is bejött, de lesznek Art Café estek, amik még egy kis plusz hoznak a repertoárba. Visszük tovább a hagyományosan jól működő projekteket, mint az Atlantisz programot, illetve advent idején az Újszövetség maratont, de meglátjuk még, mivel tudunk még bővülni. Mindenesetre egy konkrét tapasztalás, hogy ezzel a csapattal, ami ma a Vörösmarty Színház csapatát jelenti, a műszakostól kezdve a háttérdolgozókon át a színpadon állókig, ez a 420 előadás ez azt hiszem a maximum, ami ebben benne van. Lehet, hogy ebben egyensúlyt kellene teremtenünk, lehet, hogy picit kevesebb előadásszámmal kell futnunk, hogy kiszámíthatóbbá tegyük az emberek tervezését az előadásokkal. Eddig volt egy minisztériumi elvárás, ami 370 körüli előadásról szólt. Egy biztos: nagyon számítok a közönségre, hogy ez az évad úgy sikerül majd, hogy tovább erősíthetjük egymásban a bizalmat, az egymás közötti kapcsolatot, kiszámíthatóságot. A bérletezést és a jegyértékesítést tekintve még akadnak feladataink, ezt is látom. Ebben a tekinteteben és minden más terület tekintetében nagyon hasznos volt ez az elmúlt egy év, hogy látom a szűk keresztmetszeteket, azokat a területeket, amelyeken erősödni kell. Olyanok is, amik háttérmunkákhoz kapcsolódnak, nem találkoznak közvetlenül a közönséggel, de nekünk van velük dolgunk.
– Említetted korábban a rendezőséget: ez mennyire jött be neked? Hiszen pl. a Viktóriát rendezni, ennyi szereplővel együtt dolgozni, ennyi mindenre, amire itt kell figyelni, nagyon nem egyszerű dolog.
– Valóban nem egyszerű, főképp egy majdnem ismeretlen összetételű társulattal, többes szereposztásban színpadra állítva. Mindenesetre eddig biztonságban lementek az előadások, egy sem maradt el betegség miatt. Ki kell emelnem, hogy végig itt volt ebben mellettem Ferenczy-Nagy Bogi társrendezőként, mert amikor az igazgatói feladatok nem engedték, hogy adott napon én rendezzek, akkor tudtam kinek a kezébe adni az irányítást, ráadásul ő itt született, itt nőtt fel, vérbeli tősgyökeres fehérvári. Összességben is nekem nagyon fontos megtapasztalás volt, hogy ez a színészgárda, aki itt van, szereti, ha van önállósága, nem „beállított” színészek, és jó volt felfedezni azt, hogy érdemes időnként hátrébb lépni. A rendezés bizonyos pontnál egy kiszolgáltatott helyzet. Vagy az van, hogy megkövetelsz mindent úgy ahogy szeretnéd, és akkor ezért harcolsz is a színészekkel, hogy azt csinálják amit terveztél, vagy az van, hogy szabadjára engeded őket és csak egy kicsit „terelgeted”, hogy ez oké, de ezt nem így, hanem amúgy csináld légyszi, de van egy szakasza a rendezésnek, akkor át kell venni a gyeplőt, hogy márpedig ez így lesz! Szóval izgalmas volt, több feszültséget vártam a próbaidőszaktól, hogy a több szereposztás miatt nagyobb lesz a versengés, a rivalizálás, de pont fordítva történt: a társulat tagjai úgy figyelték egymást, hogy érezték, kevesebb színpadi lehetőségük van, így nagyobb koncentrációval dolgozott mindenki, és segítették egymást. Ezt különösen jó volt tapasztalni.
– A következő évadban, időszakban Dolhai Attilából a színpadon mennyit kap majd a közönség? Ez sokaknak kardinális kérdés, mert hatalmas a rajongó táborod és azt, amit művészként látnak-hallanak tőled, nagyon szeretik.
– A Viktóriát viszem tovább, ebben ezért is vállaltam szerepet is, hogy a közönségigény teljesüljön. Azt látom már, hogy ennyi felé nem lehet megfelelni, ezért a következő évadban újabb előadásban nem tervezek szerepet vállalni. A Viktóriában tehát jelen leszek, persze, ha valahol valamilyen zenés produkcióba be kell ugrani, akkor előfordul, hogy ez megörténik, s persze a már említett augusztus 23-i Együtt a koronáért gálán nyilvánvalóan én is fogok szerepelni, illetve igyekszem ott lenni a városi rendezvényeken. A West Side Story egy nagy kihívás lesz. Ennek van még egy engedélyeztetési folyamata külföldi jogtulajdonosokkal, és még vagyok bátor elküldeni a jelentkezésemet Bernardo szerepére, hátha még abba beleférek, de ezt nem én döntöm el, s nem biztos, hogy ezt a fiatalos szerepet nekem kell játszani, de majd a külföldi jogtulajdonos el fogja dönteni. A 2027/28-as előzetes tervekben is van olyan darab, amiben tervezem, hogy szerepelni fogok.
(Fotó: Mátay Balázs, Simon Erika, Vörösmarty Színház)
