Az első után tartalmasra sikeredett Novák Katalin köztársasági elnök Fejér vármegyei látogatásának második napja is. Az államfő napja Fehérvárcsurgón kezdődött, majd több települést érintve Székesfehérvár Belvárosában zárult késő délután. Novák Katalin először a Nemzeti Emlékhelyen helyezett el virágot az Osszáriumnál, majd a Fő utcán tett séta – valamint számos kézfogás és mosolygós szelfi – után, dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel közösen megnézte a Munkácsy-kiállítást a Szent István Király Múzeumban.

NovakKatalin Fehervaron3

Novák Katalin kétnapos látogatásának célja az volt, hogy a köztársasági elnök még jobban megismerje a vármegyét, és személyesen szerezzen tapasztalatokat a kihívásokról, az emberek mindennapi életéről, gondjairól, büszkeségeiről.

NovakKatalin Fehervaron1

Programja keretében a köztársasági elnök pénteken a késő délutáni órákban érkezett vissza Székesfehérvárra, ahol elsőként a Nemzeti Emlékhelyen az Osszáriumnál helyezte el az emlékezés virágait dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel, Róth Péter alpolgármesterrel és Pokroveszki Krisztiánnal, a Szent István Király Múzeum főigazgatójával közösen. Ezután belvárosi séta következett, melynek során az államfő találkozott és kötetlenül beszélgetett az üdvözlésére érkezett városlakókkal. Az Országalmánál a Magyar Szent Család királyi óriásbábjai is láthatóak voltak.

NovakKatalin Fehervaron5

Novák Katalin betért a Damniczki cukrászdába is egy fagylalt erejéig, majd a Szent István Király Múzeumban megnézte a Munkácsy Székesfehérváron és a „Hadi múltunk kincsestára” – Válogatás a Hadtörténeti Múzeum értékeiből című páratlan kiállításokat. A látogatás alkalmával Pokrovenszki Krisztián múzeumi főigazgató, dr. Belényesy Károly szakmai igazgató és Fásy Ádám, a Munkácsy Alapítvány elnöke kísérte az államfőt.

NovakKatalin Fehervaron6

A látogatás második napja egyébként Fehérvárcsurgón kezdődött, ahol Novák Katalin köztársasági elnök, a Magyar Honvédség főparancsnoka tábornoki előléptetésekről és kinevezésekről szóló okiratokat adott át Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter és Varga Mihály pénzügyminiszter jelenlétében. A vármegyei körút következő célállomása Dunaújváros volt, ahol a Dunai Vasműben fogadták Novák Katalint, majd az államfő Cecére és Lajoskomáromba utazott, végül programját Székesfehérváron zárta.

NovakKatalin Fehervaron4

Novák Katalin látogatását dr. Cser-Palkovics András polgármester összegezte. „Remek kezdeményezésnek tartom Elnök Asszony részéről, hogy időről időre felkeres egy vármegyét, és több napon keresztül ismerkedik az ott élők mindennapjaival, a nevezetességekkel, és engedi, hogy az adott települések megmutassák neki önmagukat. Ezek a látogatások szépen kifejezik a nemzet egységét.” – fogalmazott, majd hozzátette, a köztársasági elnök számos közösséggel találkozott és sokféle programon vett részt, melyek egy része Székesfehérváron valósult meg. „Bízom abban, hogy Elnök Asszony jól érezte magát! Köszönjük, hogy eljött a vármegyénkbe, és reméljük, hogy többször tudjuk őt újra vendégül látni!”

NovakKatalin Fehervaron7

Öröm volt látni a köztársasági elnök emberközeli, barátságos megnyilvánulásait. Novák Katalinnak mindenkihez volt minimum egy kedves mondata, őszinte mosolya, aki kérte, már állt is oda a közös fotóhoz, de amit már nem először tapasztaltam, és ami igazán szerethetővé tette és teheti a jövőben is sokak szemében az Elnökasszonyt, az a rendkívüli gyermekbarátsága, szeretete. Már két hete a pákozdi csata emléknapján is feltűnt, hogy amikor csak teheti, gyermekek között van. A hivatalos programokat letudva gyorsan sportos ruházatba öltözött, majd már sietett is a programokat követő iskolás lányok-fiúk közé. Most, Fehérváron hasonló volt a helyzet. Amikor kisgyermek került a közelébe, máris „kiszélesedett” az amúgy is szimpatikus mosolyarzenál és kezdődött a rögtönzött barátkozás. A prímet egy alig két éves kislány vitte, aki még azt is elérte Magyarország köztársasági elnökénél, hogy az egyik napernyőtartó stabilizálására szolgáló betontömbre „lecsücsültette” a Damniczki cukrászdánál. Jó látni, tapasztalni ezeket az igazi, őszinte emberi megnyilvánulásokat bárkitől, főképp, ha az illető éppen köztársasági elnök és sokan lesik minden mozdulatát. Ez az igazi példamutatás, ezt lehet követni!