Elkezdődött a nyári karbantartás a Csitáry G. Emil Uszodában. A nagymedence és a kismedence összesen mintegy háromezer köbméteres az uszodában. A vizet már leengedték a medencékből, amit évente egyszer kötelező is lecserélni. A következő hetekben megújul a burkolat a bejárat előtt, és a strandra vezető lépcsőt is biztonságosabbá, csúszásmentessé teszik. A bérlettel rendelkező vendégeknek, sportolóknak minden hétköznap a reggeli órákban biztosított az úszás lehetősége a strandon.

Az uszoda minden évben augusztusban zárja be kapuit, hogy a szükséges karbantartási munkálatokat elvégezhessék a szakemberek. Ilyenkor csinálják a tisztasági festéseket és az éves nagytakarítást. Idén a hajszárítórendszer felújítása is megtörténik, aminek kicserélik a teljes gépészetét.

Sok olyan karbantartási munka zajlik ilyenkor a gépészeti térben, amihez le kell állítani az uszodát – mondta Patkós Tamás, a Városgondnokság létesítmény-üzemeltetési divíziójának helyettes vezetője.

Minden augusztusban a dönthető fal mellett a hátsó medencetér emelhető feneke alá is be lehet menni, az ott összegyűlt szennyeződéseket, lerakódásokat is kitakarítják és fertőtlenítek, illetve kisavazzák a teljes medenceteret.

Az uszoda teljes energetikai felújításának terveit, illetve a szaunarészleg bővítésének a tervét még áprilisban mutatták be, ugyanis az uszoda 1989-es átadása óta jelentős felújításon még nem esett át. Üzemeltetési szempontból Fehérvár legdrágább létesítménye az uszoda, ami évente 850 millió forintból működik – ez jelentősen csökkenne egy átfogó felújítás után.

(Bácskai Gergely)