Fekete Pál Felsőváros élő emlékezete, igazi közösségi ember, aki élen jár a hagyományok ápolásában. Vasárnap 90. születésnapját ünnepelte a Felsővárosi Közösségi Házban, a katolikus legényegylettel közösen. Az ünnepeltet, akinek nemrégiben megszületett az első dédunokája is, Székesfehérvár polgármestere és a városrész önkormányzati képviselője is méltatta a kerek évfordulón.
Fekete Pál nagy családba született, öten voltak testvérek, négy fiú és egy lány. Szülei földművesek voltak, akik vallásos nevelésben részesítették a gyerekeiket, és megtanították a munka becsületére is. „Azt, hogy az élet engem ebben a szép korban megtartott, a hitemnek és a munkának köszönhetem.” – vallja Fekete Pál, aki a mai napig szeret dolgozni. Elmondása szerint megpróbált mindig példamutató életet élni, és a saját családját is abban az értékrendben nevelte fel, amit otthonról kapott. Három fia, és hét unokája van, egy hónappal ezelőtt pedig megszületett az első dédunokája is. „Ők is hagyományos értékek szerint élik az életüket, összetartó család vagyunk.” – mondja az ünnepelt, aki Felsőváros élő emlékezete: jól emlékszik arra, amikor 1944. december 24-én elkezdődött Székesfehérvár történelmének legsötétebb féléve. „11 éves gyermek voltam akkor, amikor az emberi emlékezetből kitörölhetetlen dolgok történtek Székesfehérváron. A mai Móri út végén a Sörpince utcában laktunk édesanyámmal öten testvérek, amikor 1944. december 24-én reggel nyolc óra fele jöttek be a városba az oroszok, és elkezdődött a város megpróbáltatása és a megszállás.” – mesélte Pali bácsi. Gyerekként elképesztő kegyetlenségnek volt szemtanúja, elbeszélését ITT olvashatják.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester megköszönte az ünnepeltnek, hogy meghatározó szerepet tölt be a felsővárosi hagyományok ápolásában. „Ahol még léteznek hagyományok Székesfehérváron, az Felsőváros. Mindez Fekete Pali bácsinak és a közösség tagjainak is köszönhető.” – mondta dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere az emléklapot is átnyújtott a miniszterelnök aláírásával, és azt kívánta az ünnepeltnek, hogy ezen emléklapot még továbbiak kövessék.
Földi Zoltán, Felsőváros önkormányzati képviselője az ünnepségen felidézte, hogy valamennyi alkalommal, amikor eljön a legényegyletbe, és látja a KALOT tagjaival Fekete Pali bácsit, mindig azt érzi, hogy nagy megbecsülés és mérhetetlen tisztelet övezi személyét. Földi Zoltán felidézte, hogy 13 éve képviseli a városrészt és mindig számíthatott Fekete Pál atyai jótanácsaira.
(ÖKK, fotó: Bácskai Gergely)