Hazai közönség előtt izgalmas összecsapáson, komoly, 16 pontos hátrányból felállva az Alba Fehérvár 94-85-re legyőzte az első négy mérkőzésén veretlen Kaposvári KK-t a férfi kosárlabda NB I/A szombat esti rangadóján, így kiköszörülte a csorbát a Honvédtól elszenvedett múlt heti vereség után. A hazaiak – egyben a mérkőzés – legjobbja Bojan Subotic volt, aki 24 pontjával vezette győzelemre csapatát. Mellette még az egyaránt 18-18 pontot szóró Meleg Gergő és Major Bulcsú (utóbbi öt triplát vágott be!), valamint a 12 pontos Pongó Marcell és a 10-ig jutó Joshua Scott húzta a legeredményesebben az Alba szekerét.
A találkozó rémálom szerűen kezdődött fehérvári szempontból, ugyanis bő három és fél perc után már 13-0-ra vezetett a Kaposvár, majd 5-21-nél már 16 egységnyi előnye volt a somogyi gárdának. Sok volt ekkor még hátra, de nem sokan hittek abban, hogy innen van visszaút. Pedig volt! Major triplája és Takács két büntetője után már tízen belülre ért az Alba, amely a második 10 percben repesztett egy 32-16-os etapot, így a nagyszünetre már 53-45-re vezetett! Ezt az előnyét jól menedzselte, mert bár a folytatásban egyszer még visszavette a vezetést a Kaposvár, s a végjáték is izgalmasra sikeredett, pontosabb és kicsit szerencsésebb volt Zlatko Jovanovic alakulata, így 94-85-re behúzta a fontos rangadót.
Az Alba Fehérvár négy meccséből hármat megnyert és a következő körben az első idegenbeli sikerét is elkönyvelheti, ha legyőzi az újonc, de igen jó formában lévő, utóbbi két találkozóját megnyerő PHOENIX Fóti Tigrisek csapatát az október 24-én, szombaton 17.00 órakor kezdődő mérkőzésen.
(Fotó: Simon Erika)

