Idén is meghirdette a gyógyszerészhallgatókat támogató tanulmányi pályázatát a PatikaPlus. Azokat a fiatalokat segítik, akik a középiskolai tanulmányaik során kimagasló eredményt értek el és a gyógyszerész végzettség megszerzését követően közforgalmú patikában szeretnének elhelyezkedni. A támogatás bruttó 70 ezer forint havonta, pályázni szeptember 10-ig lehet.

Azok a diákok pályázhatnak, akik a 2023/2024-es tanévben bármely magyarországi középiskola nappali tagozatán végeztek, minimum 4,5 volt az átlaguk az utolsó két tanévben, illetve állami ösztöndíjas képzésre nyertek felvételt a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Semmelweis Egyetem vagy a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karára.

A pályázatok elbírálásakor elsősorban a tanulmányi eredményeket veszik figyelembe, de sokat számítanak a motivációs levélben leírtak is. A támogatás a képzés teljes idejére, akár 10 szemeszterre is elnyerhető, összege havi bruttó 70.000 forint. A pályázatokat 2024. szeptember 10-ig fogadják, az elbírálás határideje szeptember 20.

(ÖKK)