Változatos, fordulatos, izgalmas és kiváló színvonalú találkozón 3-2-re verte a svájci Volley Näfels együttesét a férfi röplabda CEV Challenge Cup 2. fordulójának első mérkőzésén, a legjobb 16 közé jutásért a MÁV Előre Foxconn. Dávid Zoltán alakulata hullámzó teljesítménnyel 1-2-ről fordított és került előnybe a jövő heti visszavágóra.
Az első játszmát magabiztosan nyerte meg a kék-fehér csapat, majd kiütközött rajta a sorozatterhelés okozta fáradtság és fásultság, egyre jobban csikorgott a gépezet, így a svájciak egyenlíteni tudtak, majd át is vették a vezetést. Ekkor nagyon úgy festett, hogy tíz győzelem után elszenvedheti első vereségét ebben az idényben a fehérvári gárda, ám volt még egy csavar sztoriban.
Újra kezdett összeállni a Loki játéka, az egész meccsen remeklő, összesen 21 ponttal záró Pesti mellé többen is felzárkóztak pontszerzésben és játékerősségben, így előbb egy szoros 25-22-es szettel egalizált, majd egy 15-9-es simán behúzottal meg is nyerte a nemzetközi találkozót a házigazda egylet.
Maradt esély a visszavágóra, sőt, ki lehet jelenteni: ha az első vagy az utolsó két játszmában nyújtott produkcióját Svájcban is be tudja mutatni, akkor továbbjut a nyolcaddöntőbe a MÁV Előre Foxconn.