Az ICEHL alapszakaszának 25. fordulójában kétszer is hátrányba került, de fordított és végül 5-3-ra győzött a Hydro Fehérvár AV19 az Innsbruck ellen, így tartja 3. helyét az osztrák nemzetközi jégkorong bajnokság tabelláján, mi több, már 8 pont az előnye a Klagenfurt és 9 a Villach előtt, igaz, ez a két csapat egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a Volán.

Az első játékrész közepén szerezte mega  vezetést a tiroli egylet, amire Vértes révén válaszolt a Volán a második harmad elején. Ezt követően újabb gólváltással előbb az Innsbrucknál volt az előny, majd Terbócs már a záró 20 perc első negyedében egalizált újra, hogy aztán Leclerc és Mihály találataival el is döntse a találkozót.

A véghajrában kapuslehozatal után szépitett a vendégcsapat, majd a továbbra is üres kapuba Bartalis talált be bő fél perccel a vége előtt, feltéve a pontot az Í-re.

Kiss Dávid alakulata a következő körben, december 5-én, kedden 19.15-kor a Vorarlberget fogadja erőteljes győzelmi esélyekkel.