A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ és a Konnekt Egyesület advent első szombatján Karrier Kavalkádot szervezett a központ Fürdő sori épületében, ahol előadások, szakmai beszélgetések, önismereti workshopok segítettek abban, hogy a fiatalok megtalálhassák, vagy közelebbről megismerhessék jövendőbeli szakmájukat.
A rendezvényre elsősorban a 11. és 12. évfolyamos diákokat várták, akik a börzén szabadon beszélgethettek a számukra érdekes szakmát képviselő felnőttekkel, és inspirálódhattak a pályaorientációhoz kapcsolódó előadások által.
Kiemelkedően fontos kérdéskört jár körbe a Karrier Kavalkád, és az, hogyan lehet segíteni a pályaválasztásban a fiataloknak – mondta dr. Cser-Palkovics András polgármester a rendezvény megnyitóján. Emlékeztetett arra, hogy néhány évvel ezelőtt készült egy olyan felmérés, melyben 1-5 skálán válaszoltak a fehérvári fiatalok az őket foglalkoztató kérdésekre. Ebből kiderült, hogy a pályaválasztás nehézségei nagyon magas, majd 4.7-es pontszámot kaptak, viszont ugyanebben a felmérésben arra a kérdésre, hogy mennyi segítséget kapnak ehhez a fiatalok, akkor alig több mint 2-es volt az érték. Egy-egy olyan kezdeményezés, mint a Karrier Kavalkád hiánypótló rendezvény, hiszen egy-egy szakma vagy irány évtizedeken keresztül elkíséri az életünket. Persze ez nem azt jelenti feltétlenül, hogy mindig ebben fogunk dolgozni, sőt. „Lehet, hogy többször munkahelyet vagy feladatkört váltunk, de azok a képességek, amik velünk együtt fejlődnek, végigkísérnek bennünket. Ezért is nagyon fontos, hogy merre indulnak el a fiatalok. Boldog és egészséges felnőttkor nem elképzelhető, ha olyan munkát végzünk folyamatosan, amit nem szeretünk. A munka nem szabad, hogy teher legyen, hanem bizonyos értelemben a mindennapok szerves része, amiben örömünket is leljük. Nehézség persze mindig van, de ettől még lehet élvezni azt a pályát, amit választottunk.” Arra bíztatott mindenkit, hogy azt keresse, amit szeret csinálni.
A szombat délutáni rendezvényre a szervezők a diákok előzetes igényeinek felmérése alapján hívták meg az előadókat. A Karrier Kavalkádon nem csak a különböző szakmák között böngészhettek a diákok, hanem regisztrálhattak a Konnekt Önismereti Akadémia 4+1 alkalmas pályaorientációs, önismereti képzésére is, ahol felfedezhetik saját erősségeiket, meghatározhatják jövőképüket és láthatják, hogyan működnek csapatban.
A délután folyamán „Hogyan lehet jól keresni?” címmel Stumpf Kata, a Konnekt Egyesület vezetője tartott előadást, majd az „Amikor a közügy szívügy lesz, avagy a politikai és a vállalkozói élet kulisszatitkai” volt a témája dr. Cser-Palkovics András polgármester és Damniczki Balázs cukrászmester kerekasztal-beszélgetésének. Azurák Csaba tévés műsorvezető, Orsovai Renáta énekesnő és Tőkés Dániel séf kerekasztal-beszélgetése pedig „Álommunka vs megélhetés – döntenem kell?” címmel várta a fiatalokat. A rendezvényen több mint húsz különböző szakma képviselőjétől kérdezhettek a fiatalok.
(ÖKK, fotó: Bácskai Gergely)