A Németh László Általános Iskolában játékos váltóversennyel és közös futással, a Szenior örömtáncosok maroshegyi csoportja pedig Városház téri tánccal készült a Kihívás Napjára, de a város sok-sok egyéb intézménye, egyesülete, csoportja tartott hosszabb-rövidebb sportprogramot a nemzetközi megmérettetéshez kapcsolódóan. Székesfehérvár 30 éve vesz részt a mindig május utolsó szerdáján tartott Kihívás Napján. A Kanadából 1982-ben indult kezdeményezés célja a lakosság egészséges életmódra való ösztönzése.
Legalább 15 perc mozgás – ezt szeretné elérni a Kanadából származó Kihívás Napja mozgalom. Az 1982-ben indult kezdeményezéshez Magyarország 1991-ben csatlakozott, Székesfehérvár pedig éppen 30 éve vesz részt a programban. Idén is megmozdult a város számos kisebb-nagyobb közössége, intézménye.
A maroshegyi Szenior Örömtánc csoport több mint 20 tagja az Országalma mellett népszerűsítette a tánc jótékony hatását. Ők, a város többi szeniortánc csoportjához hasonlóan hétről-hétre vesznek részt a foglalkozásokon, de most a Kihívás Napjához kapcsolódva mindezt nyilvánosan, a Városház téren tették.
A Németh László Általános Iskola volt már kategóriagyőztes is, elnyerve a „Magyarország Legsportosabb Tanintézménye” címet, így természetesen idén is több aktivitással készültek a diákok számára. A tornateremben játékos sorversenyen vehettek részt a fiatalok, az udvaron pedig a különböző labdajátékok mellett közös futással növelték az aktivitások számát az idei Kihívás napi megmérettetésen.
Székesfehérvár 1994-ben csatlakozott a programhoz és a harminc év alatt a 70 000 fő feletti városok kategóriájában tizenhétszer szerezte meg az első helyet. A városban idén is több mint 50 kiemelt eseményt tartanak a Kihívás Napján. A legelszántabbak már éjfélkor tornával kezdték a napot a Bregyóban, és késő estig számtalan mozgásformát próbálhatnak ki az érdeklődők.
(Fotó: Bácskai Gergely)