A Nemzetközi Néptáncfesztivál táncosaival nemcsak a Táncházban és a Zichy-színpadi bemutatókon találkozhatnak a Székesfehérvári Királyi Napok nézői. A fesztivál keretében délutánonként az Országzászló téren a Királyi Játéktér keretében gyermekjátszó és kézműves foglalkozással várják a családokat, míg a Mátyás király-emlékműnél térzenével szórakoztatják a Fő utcán sétálókat.

A Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál kísérőprogramja, a Királyi Játéktér első napján, hétfőn a Szlovákiából érkezett Folklore ensemble Háj táncosai hívogatták a legkisebbeket táncba. Jól ismert dallamok csendültek fel az Országzászló téren 16 órától, és a résztvevők ügyesen járták a csárdást. A rimaszombatiakat a Spanyolországból érkezett Rosa Del Azafrán táncosai követték, akik tradicionális táncaikból (seguidilla, fandango, jota) kínáltak ízelítőt, amelyet a tájegységre jellemző hangszerekkel – lant, bandurria, gitár, hegedű – adtak elő. Nemcsak táncba, de játékba is hívták a gyerekeket és az alkotó kedvű felnőtteket: dióhéjból, pálcikából egy kis fonal segítségével apró hangszert készítettek és csatlakozva a kasztanyettán játszókhoz, együtt adták a ritmust a tánclépésekhez. 

Mindig különleges dolog az, ha a hozzánk érkező, nemzetközi csoportok nemcsak a nagyszínpadon lépnek fel, hanem a város egy-egy közösségi terén bemutatják és tanítják táncaikat, dalaikat – mondta a helyszínen Majoros Róbert, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti vezetője. A folytatásról szólva hozzátette, augusztus 13-án, kedden 16 órától Kneifelné Laczkó Kriszta és a Szedtevette zenekar várja népi gyermekjátszóba a gyermekeket, majd augusztus 14-én, szerdán ugyanebben az időpontban Mexikó hívja táncba az Országzászló térre érkezőket. A BAFOFIM Ballet Folklorico Fiesta Mexicana tagjai ezt követően, 17 órától a Mátyás király-emlékműnél térzenei programmal folytatják bemutatójukat.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

(ÖKK, fotó: Simon Erika)