Nincs jó passzban ebben az idényben az Alba FKC női kézilabda csapata az NB I-ben. Suzana Lazovic alakulata a 6. fordulóban 24-21-re kapott ki a Kisvárda vendégeként, így már a szezon korai szakaszában szinte biztosan prognosztizálható, hogy a fehérvári csapat a vágyott nemzetközi kupaszereplésre jogosító 5. helyet nem fogja tudni elérni. Ehhez már a nagy formajavuláson kívül bravúrok és az ellenlábasok vereségei is kellenének.

A kisvárdai mérkőzésen nem kezdett rosszul az Alba FKC, a 6. percben még 3-2-re vezetett. Ezt követően azonban jött egy újabb hat perc a nullázás jegyében, ekkor nem talált a kapuba a fehérvári egylet, miközben kapott zsinórban hetet (!), ez pedig gyakorlatilag el is döntötte a meccset. 14-6-nál már nyolccal ment a várdai csapat, amely a félidőben 14-7-re vezetett.

A második játékrész elején aztán nagyon mélyről egy 7-1-es rohammal visszakapaszkodott az Alba FKC 15-14-re, majd 19-19-nél, 10 perccel a zárás előtt egalizált is. Ez a felzárkózás azonban komoly energiákat égetett el, a hajrában csak kétszer talált kapuba a vendégcsapat, miközben a hazaiak ötször, pedig ők is sokat hibáztak. Kulcsmomentum volt, hogy 23-21-nél Kovalcsik Bianka a kapufára dobta a hétméterest, majd Da Costa is lövést rontott, miközben Koronczai fél perccel a befejezés előtt újabb kisvárdai góllal lezárta a meccset.

A Vasas és az MTK után ez már a harmadik találkozója volt a hatból a fehérvári együttesnek, amit simán nyerhetett volna, de még pontot sem szerzett.

A következő körben, október 31-én, hazai pályán a Mosonmagyaróvár ellen lehet, sőt kell javítani, ha nem a háta mögé akar nézni a bajnokság folytatásában az AFKC, hanem előre.

(Fotó: AFKC)