Nem történt meglepetés, a Ferencváros simán, 39-26-ra legyőzte hazai pályán az Alba FKC-t, így továbbra is a bajnoki cím első számú várományosa, míg a fehérvári alakulat két fordulóval a szezonzárás előtt a 10 .helyen áll, 3 pontra a már kieső NEKA-tól. Attól a NEKA-tól, amelynek a következő körben a vendége lesz Horváth Roland együttese! Aligha túlzás azt állítani, hogy a május 22-én, szerdán 17.00 órakor kezdődő balatonboglári összecsapáson életbevágó lesz pontot szereznie az AFKC-nak…

A Fradi ellen a 10. percig tudta úgy, ahogy tartani a lépést az Alba FKC, majd egyre jobban nyílt az olló és a 11 gólos Klujber vezette zöld-fehérek végül úgy nyertek 39-26-ra, hogy a második félidőben nem igazán pörögtek teljes fordulatszámon.

Fehérvári oldalon a 6 gólos Szabó Kitti és az 5 találatig jutó Utasi Linda volt a legeredményesebb.