A Felsővárosi Általános Iskolában rendezett pályaorientációs nappal zárult 2023-ban a KÉPES, azaz Közösségi Értékteremtő Program – Együtt Székesfehérvárért! elnevezésű kezdeményezés, amely idén 10 esztendős. Pénteken délelőtt a vállalkozások bemutatkozó órákat tartottak a diákoknak. Az esemény előtt dr. Cser-Palkovics András polgármester, Szincsák Attila, a DENSO Gyártó Magyarország Kft. alelnöke és Földi Zoltán iskolaigazgató összegezték a KÉPES program eredményeit.
2023-ban is folytatódott a KÉPES program a székesfehérvári általános iskolák megújításának, szebbé tételének céljával. Az összefogásnak köszönhetően idén újabb intézményekben újultak meg az iskolaudvarok, illetve egy intézményben digitális eszközökkel felszerelt okostantermet hoztak létre. Ebben az évben 20 székesfehérvári és városkörnyéki vállalat, vállalkozás kapcsolódott be a programba, összesen 18,9 M Ft támogatást nyújtva az oktatási intézmények számára, ezt az összeget egészítette ki a Székesfehérvári Tankerületi Központ mintegy 15 millió forinttal. Emellett Székesfehérvár Önkormányzata mintegy 45 millió forinttal járult hozzá a programhoz, a Városgondnokság által elvégzett kivitelezés díját is az Önkormányzat vállalta, és szintén támogatta a digitális tanterem kialakítását.
A legnagyobb horderejű munkálatokra a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskolában került sor. Mintegy 70 fős kórus fellépésére alkalmas emelvényt, valamint egy 30 fő befogadóképességű kiülőt alakítottak ki az udvaron, emellett készült még streetball kosárpalánk, kézilabda kapu, többféle játszóeszköz, labdafogó háló és öt darab magaságyás. A Széna Téri Általános Iskola udvaránszintén készült egy 30 fős kiülő, telepítettek labdafogó hálót, újrafestették a sportpályát, áthelyezték a kosárpalánkot és a teqball asztalt, mázolták a kézilabda kaput és növényzetet telepítettek. A Felsővárosi Általános Iskolában elbontották a focipálya műfű borítását és rendbe tették a területet. Emellett megújult a meglévő homokozó és egy újat is kialakítottak napvitorlával együtt. A Németh László Általános Iskolában okostantermet adtak át idén a KÉPES program támogatóinak köszönhetően, az Alba Innovár Digitális Élményközpont kivitelezésében.
A KÉPES Program 2023-ban pályaorinetációs nappal zárult a Felsővárosi Iskolában, ahol hét cég munkatársai mutatták be tevékenységüket és mindennapi munkájukat a diákoknak.
„A KÉPES Program szép és példaértékű kezdeményezésként indult el a 2013-as Szent István Emlékévben. A legszebb álmaink váltak valóra azzal, hogy még tíz év elmúltával is él a kezdeményezés, ami mindig átalakul, bővül, növekszik, és egyszerre több területen képes segíteni az intézményeinknek. Idén is szép dolgokat tudtuk megvalósítani a támogató partnereknek, a Tankerületnek és az intézményeknek köszönhetően.” – fogalmazott az idei évet összegző sajtótájékoztatón dr. Cser-Palkovics András polgármester, majd köszönetét fejezte ki azoknak a cégeknek, melyek évről évre a program mellé állnak. Hozzátette, a záró pályaorientációs nap hozzásegíti a fiatalokat ahhoz, hogy megtalálják azt a pályát, amit szeretnének űzni és amiben jól érzik magukat. Kiemelt és fontos, közös cél, hogy a fiatalokat megszólítsák és megtartsák, illetve hazahívják Székesfehérvárra.
Földi Zoltán, a házigazda Felsővárosi Általános Iskola igazgatója reményét fejezte ki, hogy a KÉPES Program tovább folytatódik, és az iskolák, valamint a támogató cégek közötti partnerség és elköteleződés továbbra is fennmarad.
Szincsák Attila, a DENSO Gyártó Magyarország Kft. alelnöke büszkeségét fejezte ki a KÉPES Program tízéves fennállása kapcsán, és megköszönte Székesfehérvár Önkormányzata, a Székesfehérvári Tankerület és a partnercégek támogató hozzáállását. Kiemelten köszönetet mondott a pedagógusoknak, akik nevelik, oktatják, vigyázzák a gyermekeket, amíg a szüleik dolgoznak. Hozzátette: az okostanterem-program legnagyobb élménye a diákok számára, hogy visszahozza a tanulás örömét.
(ÖKK, fotó: Bácskai Gergely)