Az év utolsó előtti hónapjában is különleges előadásokkal várja a színházszeretőket a V54 – Színház és Kultúrtér. Íme a részletek.
A novemberi sort 5-én 19.00 órától Brian Friel „Pogánytánca” nyitja a Marconi Projekt előadásában, Micskó Zoltán rendezésében. A történet a tökéletlen emberi létezésről szól, a családról vagy annak hiányáról, a szeretetvágyról, arról, hogy az idők megváltoznak és a történelem hogyan söpör át rajtunk.
November 6-án, pénteken 19.00 órai kezdettel pedig egy 18 éven felüliek számára ajánlott, különleges témáról szóló előadás kerül a V54 színpadára: Miro Gavran „A baba” című darabja. A 40. születésnapja előtt álló, magányos és kiábrándult Markót kiválasztják egy nem akármilyen tesztelésre, a legújabb fejlesztésű női robot költözik be az agglegény lakásába. A konfliktusmentes robotélet hamar felszínre hozza Marko gyengeségeit, és kénytelen szembesülni a saját elvárásai abszurditásával. A baba pontosan azt nyújtja, amit kért… és pontosan ezzel kergeti az őrületbe a férfit. Sci-fi tragikomédia az emberi kapcsolatokról szól, ahol a határok a technológia és az érzelmek között elmosódnak. Az előadást – amelynek megtekintésére másnap, 7-én is lesz lehetőség – a Prospero Színkör Katalizátor Projektjének keretében láthatják az érdeklődők.
Schwechtje Mihály nagy sikerű, „Remélem legközelebb sikerül meghalnod” című filmje alapján Somos Ákos viszi színpadra november 9-én 19.00 órától a „Mutasd magad” című darabot, amelyben látszat és valóság, valódi és ál-érzemek, virtuális és valódi világok fedik egymást. A sajátos szerelmi történet lassan átfordul valami másba, amit már nem tudnak kontrollálni a szereplők. A színdarab az alkotók szándékai szerint a fiatalok és a szülők számára is felvet kérdéseket és megbeszélnivalókat – ha már a történetben a két generáció mintha nem is akarná érteni egymást.
November 15-én Anton Pavlovics Csehov két egyfelvonásos komédiáját láthatják a nézők az Örökség Csoport előadásában. A Magyar Szín-Játékos Szövetségtől arany minősítést kapott Medve című előadás egy férfi és egy nő különös átalakulását mutatja be, ahogy az egymás iránti kölcsönös gyűlöletből váratlanul vonzalom, majd szerelem lesz. A Leánykérés egy bonyodalmas házasságkötést mutat be, ami romantikusan indul, végül veszekedések közepette jön léte. A két rövid darabot a hazai színházak általában egy estén mutatják be, így lesz ez a V54-ben is.
Mese, mese átka címmel írt Zalai András írt egy szatirikus monodrámát, amelyet ő maga ad majd elő november 20-án 19.00 órától. A szövegkönyv 2021-ben több mint egy hónapon át vezette a Napútonline irodalmi oldal népszerűségi listáját. Az előadásban agy peches ember próbálkozásai, eddigi élettörténete bontakozik ki a színpadon.
„Lépj be a színház kulisszái mögé, ahol a próba folyamata maga válik a legizgalmasabb drámává! A fanyar humorral átszőtt darab egy rendező és egy színésznő kíméletlen, mégis lenyűgöző lélektani csatája. Nemcsak a színházi világ belső hatalmi játszmáit tárja fel, hanem egy egyetemes történet is a versengésről, az egymásra utaltságról és a szenvedélyről.” – invitálja a nézőket a V54 Színház és Kultúrtér a Prospero Színkör november 22-i előadására. A szervezők azoknak ajánlják Victor Haïm Színi játékok című darabját, akik szeretik a feszült, kétszemélyes drámákat és kíváncsiak arra, mi történik akkor, ha a játék és a valóság közötti határvonal végleg elmosódik.
A színészek és a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a V54 Színház és Kultúrtér novemberi előadásaira, jegyek ITT vásárolhatók.

