Gőzerővel hangolnak már az ősszel startoló bajnoki küzdelmekre és a rájuk váró nemzetközi kupameccsekre MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabda csapatai. A napi monoton edzések egyhangúságát megtörve a sportolók katonai csapatépítőn vettek részt a Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár székesfehérvári laktanyájában, ahol a Sipos Gyula 6. Területvédelmi Ezred állománya is segített a program lebonyolításában.

A nyári hőség ellenére a Loki röpisei maximálisan helyt álltak a katonai “kiképzésen”. A játékosok három csapatra osztódva különböző állomásokon vettek részt, ahol megismerkedhettek a “versenyfegyverekkel” és gyakorolhatták a kézigránátokkal való célba dobást.

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának szakemberei bemutatták a megfelelő elsősegélynyújtást is a sportolóknak, majd a program egymás közötti lézerharccal és kvízzel zárult.

(Fotó: MÁV Előre SC)