A Városházán köszöntötte Székesfehérvár Önkormányzatának vezetése dr. Csizek Tibor rendőr ezredest. Székesfehérvár korábbi rendőrkapitánya, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság volt bűnügyi főkapitány-helyettese negyven és fél év szolgálati idő után nyugállományba vonult. Dr. Cser-Palkovics András polgármester a város és a vármegye közössége nevében fejezte ki köszönetét.
Dr. Csizek Tibor r. ezredes hivatásos rendőri szolgálatát 1983. június 1-én kezdte meg. Polgári pályázóként nyert felvételt a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakára, melynek elvégzését követően a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának állományában nyomozói, főnyomozói, majd csoportvezetői beosztásokban teljesített szolgálatot. 1993. április 1-jei hatállyal áthelyezték a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Hivatala állományába vezető ügyeletesi beosztásba. 1996. november 1-től a törzs állományában titkárságvezetői feladatokat látott el, majd 1999. július 1-jei hatállyal kinevezték az Ügyeleti Osztály osztályvezetői beosztásába.
2000-ben a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán egyetemi végzettséget és doktori címet szerzett, 2002-ben elvégezte a rendészeti vezetővé képzőt. 2004 decemberében a Móri Rendőrkapitányság vezetőjének nevezték ki. 2007. augusztus 1-jétől Székesfehérvár városának rendőrkapitánya lett. 2012 decemberében a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója, rendőrfőkapitány-helyettese lett. Szolgálati jogviszonya a szolgálati felső korhatár elérésével 2023. október 31-ei hatállyal szűnt meg.
Dr. Csizek Tibor r. ezredest nyugállományba vonulásának tiszteletére köszöntötte Székesfehérvár Önkormányzatának vezetése. Székesfehérvár és Fejér vármegye közösségének nevében dr. Cser-Palkovics András fejezte ki köszönetét azért a munkáért, melyet a közbiztonság javítása érdekében végzett az elmúlt évtizedek folyamán.
2013 februárjában dr. Cser-Palkovics András Polgármesteri Elismerő Emlékérem átadásával mondott köszönetet dr. Csizek Tibor rendőr ezredesnek a Székesfehérvári Rendőrkapitányság élén eltöltött öt és fél évnyi szolgálatáért. A csütörtöki köszöntésen pedig különféle kulturális intézményekbe és eseményekre szóló belépőkkel ajándékozta meg Fehérvár polgármestere a város volt rendőrkapitányát.
„Úgy gondolom, hogy természetességből és szívből csináltam! Semmi különöset nem látok abban, hogy idáig jutottam.” – fogalmazott a tőle megszokott szerénységgel dr. Csizek Tibor, aki elmondta, hogy családjában ő volt az első rendőr.
Városházi köszöntésén részt vettek Róth Péter, Mészáros Attila és Lehrner Zsolt alpolgármesterek, Viza Attila közbiztonsági tanácsnok és Nagypál Róbert, a székesfehérvári Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyeletének irodavezetője.
(ÖKK, fotó: Simon Erika)