A Baptista Szeretetszolgálat az idei évben is megrendezi a hajléktalanokat segítő „Több mint ételosztás” elnevezésű, komplex szolgáltatást nyújtó programját, melynek során a rászorulók egy tál meleg étel mellett ruhát és tartós élelmiszert kaphatnak, emellett szakemberektől kérhetnek segítséget egészségügyi, szociális és jogi ügyeikkel kapcsolatban. A szervezők – több helyszín mellett – november 9-ig a Pákozdi Logisztikai Központban is várják a cipőket, bakancsokat, a felnőtt méretű meleg, jó állapotú ruhákat, hálózsákokat, takarókat, zoknikat, alsóneműket és a készétel konzerv felajánlásokat.
A Baptista Szeretetszolgálat novembert a hajléktalanság hónapjának jelölte ki. A „Több mint ételosztás” nevű rendezvénnyel a hajléktalanságban élő emberek helyzetére szeretnék felhívni a figyelmet, valamint személyes figyelemmel, gyakorlati segítséggel fordulni feléjük.
Ezért – több helyszín mellett – november 9-ig a Pákozdi Logisztikai Központban is várják a cipőket, bakancsokat, a felnőtt méretű meleg, jó állapotú ruhákat, hálózsákokat, takarókat, zoknikat, alsóneműket és a készétel konzerv felajánlásokat. Továbbá szívesen veszik a segítők és önkéntesek jelentkezését is az utcafront@baptistasegely.hu email címen!
A Baptista Szeretetszolgálat közreműködők, támogatók és reményeik szerint sok-sok önkéntes segítségével november 14-én, szombaton 12.00 órától 15.00 óráig a KÖSZI parkolójában (Budapest, 10. kerület, Halom köz) ismét megszervezi a „Több, mint ételosztás” elnevezésű, komplex szolgáltatást nyújtó rendezvényét, amelyre várják a közterületen és a szociális intézményekben élő embereket. A rászorulók egy tál meleg étel mellett használt, de jó minőségű ruhaneműt és tartós élelmiszert kapnak, e mellett lehetőségük lesz orvosi, szociális és jogi tanácsokat kérni.
A programról minden további információ megtalálható IDE KATTINTVA.
Ha teheti, segítsen Ön is rászoruló embertársainkon!

