Svájcban, az Európai Labdarúgó Szövetség nyoni központjában az UEFA illetékesei elkészítették a három kontinentális klubsorozat, a BL, az EL és a KL rájátszásának sorsolását. Az UEFA Konferencia Ligában a Fehérvár FC – abban az esetben, ha továbbjut a 3. körből a ciprusi Omonia Nicosia ellen – a horvát NK Osijek és az azeri FK Zira csata továbbjutójával mérkőzik meg a KL csoportkörös szereplésért. Az első meccset a sorsolás szerint hazai pályán játszaná a piros-kék alakulat augusztus 22-én, a visszavágót pedig egy héttel később idegenben. A végleges pályaválasztás és a pontos időrend később készül el.

A Vidi fiatalodó és már most, a szezon elején komoly szerda-szombat menetrendnek kitett csapatának elsődleges feladata az, hogy túljusson a ciprusi Omonián, csak utána érdemes a következő lehetséges ellenféllel foglalkozni. 

Egy biztos: a nicosiai alakulattal szembeni párharc megjósolhatatlan, de ugyanúgy az lesz továbblépés esetén a következő is. Akik előre úgy gondolják, hogy az Eszék (NK Osijek) könnyedén kiejti az azeri Zirát, annak nem árt tudnia, hogy ez a csapat 6-1-es összesítéssel ütötte ki a dunaszerdahelyi DAC-ot az előző fordulóban. Tehát egyáltalán nem evidens, hogy az eszékiek az esélyesebbek.

A másik Fejér vármegyei csapat, a Puskás Akadémia, amennyiben túljut örmény riválisán, a tavalyi döntős Fiorentinával játszhat.

(Fotó: UEFA)