Rögtön a kezdés után betalált, majd 1-1 után a hajrában lőtt találatokkal, Serafimov, Babos Bence és Katona Mátyás góljaival 3-1-re legyőzte hazai pályán a DVTK együttesét a labdarúgó NB I (OTP Bank Liga) második fordulójában a Fehérvár FC, amely ezzel négy pontjával már sokkal jobban áll, mint egy évvel ezelőtt, amikor végül kishíján dobogós lett. Mi ez, ha nem jó ómen?

A meccsből még egy perc sem telt el, máris vezetett a hazai gárda: a középkezdés után Tóth Balázshoz passzolták a  labdát, ő előreívelte majdnem a Diósgyőr 16-osáig, ahol a vendégek szögletre tisztáztak. Christensen sarokrúgását az ötösön Gradisar sarkazásos mozdulattal Serafimovhoz csúsztatta, aki hat méterről erőteljes fejessel vette be Odincov kapuját! Mindehhez éppen 40 másodperc kellett!

Vidi 24 25 DVTK 3

A 10. percig a Vidi kapuja felé sem nézett a DVTK, ekkor egy szabadrúgás után kellett Tóth Balázsnak kiütnie a labdát a bal felső sarok elől. 10 minutummal később már ő sem tudott segíteni: a miskolciak a jobb oldalon kerültek a hazai védelem mögé, Klimovicz betört a büntetőterületen belülre, középre gurítását pedig öt méterről az argentin légiós, Franchu lőtte laposan a hálóba. A visszazárás legkevésbé sem volt tökéletes, éppen rá nem jutott piros-kék védő…

Az első félidőben már sok érdemleges nem történt, egy távoli DVTK-próbálkozást hárított Tóth Balázs, de ehhez nem kellett nagy bravúr. Fordulást követően Bedi löveténél hasonló volt a helyzet a másik oldalon, majd jött az első és talán egyetlen igazán nagy Tóth-bravúr: egy újabb jobbról bepasszolt labdából került ziccerbe, miután az élesen belőtt játékszert a vendéglátók kapusa éppen a berobbanó Holdampf elé tudta csak kitenyerelni, aki egyből lőtt, de Tóth parádésan védett. Ezt megelőzően Petőt vitték földre a 16-oson belül, a VAR is vizsgálódott, de végül nem kapta meg a kívülről elsőre büntetőnek látszó 11-est a piros-kék egylet.

Vidi 24 25 DVTK 8 BabosB golorom

A játék ezt követően a két 16-os között folyt, de egyre inkább a Vidi akarata érvényesült. Pető remekül cserélt: a 71. percben beállt Babos Bence négy perccel később megszerezte első élvonalbeli gólját, éles szögből 11 méterről egy szép jobb oldali akció végén Christensen átadása után lőtte ki a hosszú alsót!

Próbált nyomást helyezni a Vidire a Diósgyőr, de sok volt a hiba a játékában, a hazaiaknál pedig egy másik csere, Katona Mátyás a 4 perces hosszabbítás legvégén szerzett harcosan labdát a vendégel 16-osán belül ,majd szép mozdulattal a kapuba emelt, lezárva a nyitott kérdéseket. nyert a Fehérvár FC 3-1-re, s 4 pontjával kedvező helyzetben van a folytatást illetően.

Vidi 24 25 DVTK 5 KatonaM gol

A tényeket tekintve: kisebbfajta csodát visz véghez Pető Tamás ezzel a gárdával, mert több kulcsjátékos is távozott a nyáron eddig, miközben a bejövő oldalon kevesebben vannak és akadnak sérültek is, akik most hatványozottan hiányoznak. Az egykori kiváló középpályás bátran nyúl a fiatalokhoz is, ami a DVTK ellen kifejezetten bejött, mivel éppen a csereként beküldött Babos Bence lőtte 1-1 után a döntő gólt. Lehet bármit mondani, bármiképp minősíteni a keretet, a stábot, a tények makacs dolgok, eddig nagyon szépen szerepel a piros-kék egylet, s ne feledjük, augusztus végéig lehet igazolni, addig még várhatóan lesznek érkező játékosok is, ennek okán (is) nem szabad messzemenő következtetéseket levonni sem pro, sem pedig kontra a 7.-8. bajnoki fordulóig, szeptemberig. Akkorra már stabilabban látni, mire lehet jó ebben az új idényben a Vidi.

Vidi 24 25 DVTK 7 Grzelak uzenet

A következő fordulóban jön az igazán pikáns meccs, ugyanis ahhoz az Újpesthez látogat a fehérvári csapat, amely a korábbi főszponzor, az újdonsült tulajdonos MOL pénzén alaposan megerősödött, jelentős részben volt Vidi játékosokkal, Besével, Gergényivel, és a vezetőedzővel, Bartosz Grzelakkal, akinek egy beszédes, angol nyelvű molinón üzentek „szép szavakkal” a fehérvári ultrák, miután kurta-furcsa módon távozott a riválishoz az általuk kedvelt tréner.

Az Újpest – Fehérvár FC mérkőzés augusztus 11-én, vasárnap 18.00 órakor kezdődik a Megyeri úton, ahol egy meglehetősen fáradt Vidi lesz a házigazdák ellenfele, mivel csütörtökön egy kőkemény ciprusi Konferencia Liga odavágó is vár Tóth Balázsékra. Érdekes módon, a Vidi esetében nem halasztott az MLSZ eddig mérkőzést a nemzetközi szereplés miatt, ami korábban evidens volt, miközben a Ferencvárosnak már volt halasztott meccse.

(Fotó: Mátay Balázs)