Mint arról már korábban többször beszámoltunk, könyv készült a Fehérvár Rugby Club 40 éves történetéről, ami egyben a sportág első 40 évének krónikája is. A 453 oldalas kiadvány elsődlegesen a klubalapító, jelenlegi ügyvezető alelnök, Gyolcsos Ferenc archívumát és gyűjtőmunkáját dicséri. A szerkesztésben Csató József segítette.

A könyvben szinte minden benne van, ami történt a sportágban és a klubban, annak 1985-ös alapítása óta, igazi biblia a rögbit kedvelők számára.

FRC40 konyv1

A kiadvány a klub történetét évekre bontva ismerteti meg az olvasóval az adott esztendő eseményeinek, mérkőzéseinek, tornáinak, csapatainak leírásával, összeállításokkal, eredményekkel együtt, de több interjút, korabeli újságcikket is tartalmaz.

A szöveges tartalom mellett az illusztráció is figyelemre méltó, ugyanis rengeteg  fotót tartalmaz, köztük igazi retro kuriózumokat is, így például az első fehérvári csapat képével és számos más ritkasággal, melyek a klub nagy öregjeinek archívumaiból kerültek elő.

FRC40 konyv3

A Fehérvár Rugby Club SE 40 éves története című színvonalas kivitelezésű, keményborítású kiadvány boltokban nem kapható, kizárólag a klubtól, illetve annak alapítójától, a könyv társszerzőjétől, Gyolcsos Ferenctől szerezhető be a gyolcsosfrugbi@gmail.com email címen.

(Fotó: Mátay Balázs)