Több év kihagyás után a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) idén újra megrendezi a Fehérvári Diáknapokat, április 16–20. között. A népszerű, hat évtizedes múlttal rendelkező, számos művészeti ágat érintő fesztiválon a diákok tizenkét kategóriában mutathatják meg tehetségüket. Az eseményre több mint húsz általános- és középiskola regisztrált.
Az öt napon át zajló Diáknapok fontos célja a tehetségkutatás mellett az is, hogy teret adjon a találkozásnak, a közösségformálásnak. A versenyzők hét színpadi és öt egyéb kategóriában mutathatják meg tehetségüket a nagyközönség, illetve a szakmai zsűri előtt. Az esemény központi helyszíne a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ lesz.
A pedagógusoknak már csak néhány nap áll rendelkezésre ahhoz, hogy diákjaik jelentkezését rögzítsék, és az iskola nevezését véglegesítsék. Az SZKKK-hoz huszonkét iskola regisztrációja érkezett be a versenyre, eddig kilenc kategóriában. Ezek közül a legnépszerűbb a honismeret, a vers- és prózaírás, a képző-, nép- és iparművészet, a médiakommunikáció, valamint a vers- és prózamondás. Érkeztek még nevezések a könnyűzene, a népdal, népzene és néptánc, komolyzene és sótájm kategóriákban is. A szervezők várják a diákszínpad, fotó, film, új vizuális kísérleti műfajok és a szólóének, társasének, kórus kategóriákban is a jelentkezéseket.
A nevezéseket az SZKKK március 27., szerda éjfélig várja a kapcsolattartó pedagógusoktól.
A legkiemelkedőbb produkciók és alkotások kategóriadíjat, illetve különdíjat kapnak, és persze gazdára talál a város nagydíja, a közönségdíj, valamint a különleges fesztiváldíj is. A díjazáshoz már gyűlnek az értékes ajándékok: ajándékutalványok, élményprogramok várják a diákokat.
A rendezvény sikeres lebonyolítása érdekében a szervezők számítanak önkéntes diákfotósokra, akik az öt nap alatt az egyes helyszíneken és kategóriáknál jelen lesznek, kattintgatnak. A feltételekről és a jelentkezésről szintén a www.diaknapok.hu oldalon olvashatnak.
Az eseménnyel kapcsolatban érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni a www.diaknapok.hu honlapot és rendezvény Facebook-oldalát. A programok megtekintése mindenki számára nyitott és ingyenes: a szervezők és a színpadra lépők várják a nézőtérre barátaikat, családtagjaikat és valamennyi érdeklődőt.
(SZKKK)