Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartaját, ez a nap azóta is számos országban – 1993. óta Magyarországon is – a bűncselekmények áldozatainak napja, melyen fel kell hívni a figyelmet az áldozatsegítés fontosságára, egyben kifejezésre juttatni, hogy a társadalom, a közösség szolidáris mindazokkal, akik bűncselekmény áldozatává váltak. Az áldozatsegítés célja, hogy a bűncselekmény vagy tulajdon elleni szabálysértés sértettjei, illetve azok hozzátartozói megfelelő segítséget kapjanak problémájuk megoldásához, jogaik érvényesítéséhez, továbbá enyhüljenek erkölcsi és anyagi sérelmeik.
A rendőrség áldozatvédelemmel összefüggő feladatai közé tartozik az áldozatvédelmi szolgáltatásokról történő felvilágosítás nyújtása az érintetteknek, segítségnyújtás az áldozatok személyiségi, adatvédelmi, büntetőeljárási jogainak érvényesítésében, tájékoztatás az adott eljárás különböző szakaszaiban, közvetítés a segítő szervezetekhez és az ismételt áldozattá válás kockázatának csökkentése.
A világnaphoz kapcsolódóan a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai február 22-én a székesfehérvári Bűnmegelőzési Központ előtt emlékoszlop állításával rótták le tiszteletüket az áldozatok előtt.
(FVMRFK)