A Gorsium Régészeti Park Látogatóközpontjában ezentúl Nádorfi Gabriella emléktáblája fogadja az érkezőket. Székesfehérvár Önkormányzata és a Szent István Király Múzeum tiszteleg ezzel az immár öt esztendeje elhunyt, nagytudású szakember előtt, aki személyiségével, tudásával, a Tácon megvalósult, általa vezetett fejlesztéssel és a Seuso-kincseket bemutató kiállítás megvalósításával is beírta magát mindannyiunk emlékezetébe.

Lassan öt esztendeje, hogy elhunyt Nádorfi Gabriella, akinek tiszteletére – nem sokkal 71. születésnapja előtt – szombaton emléktáblát avattak a Gorsium Régészeti Park Látogatóközpontjában. Az ide érkezők a kihelyezett összegzésből megismerhetik pályafutását, de kiolvasható az összeállításból mérhetetlen elhivatottsága és szakmai öröksége is.

Nádorfi Gabriella 1974-ben kezdett régészként dolgozni a Szent István Király Múzeum jogelőd intézményénél. Klasszika archeológusként, az ókori Pannónia kutatójaként kiemelkedőek a Tác-Gorsiumban, Szabadbattyánban és Csákváron végzett ásatásai. Nevéhez kötődik „A Seuso-kincs Székesfehérváron” című kiállítás és kísérőprogramjainak létrejötte, illetve tudományos-szakmai anyagainak kidolgozása. Vezetésével valósult meg a Gorsium Régészeti Park felújítása és az ott bemutatott Pompei kiállítás, és pályája során sokat tett a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely ügyéért is. Fejér Vármegye Önkormányzata Marosi Arnold Díjjal, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata pedig Érdy János Emlékéremmel ismerte el szakmai munkásságát.

Nandorfi emlektabla2 CserPA

Dr. Cser-Palkovics András emlékező beszédében felidézte Nádorfi Gabriella személyiségét, hogy találkozásaikkor soha nem magáról, hanem mindig a szakmai munkáról és Gorsium újabb fejlesztési terveiről beszélt. Élmény volt hallgatni őt fantasztikus tudása, lelkesedése miatt, amellyel ismereteit át tudta adni, és hagyott számunkra útravalót is – emelte ki Székesfehérvár polgármestere. „Munkássága szerencsére itt maradt fizikai értelemben, szellemiségében, és itt maradt a céljai megvalósítására való törekvésben is. Még élete utolsó időszakában is mindig elmondta, hogy mire figyeljünk. Itt hagyta nekünk a szellemi végakaratát, amibe sok minden beletartozik. Mindenképpen kiemelendő Gorsium tisztelete, szeretete és fejlesztése. A Szent István Király Múzeum is mindennapjainak, gondolatainak és szívének jelentős része volt, természetesen a családja mellett.” Kiemelte a Seuso-kiállítást is, jelezve, hogy az igazi megemlékezés majd az lesz, amikor a Seuso-gyűjtemény valamilyen formában a Szent István Király Múzeum kötelékébe fog tartozni, és Székesfehérváron, Gorsiumban vagy Szabadbattyánban kerülhet elhelyezésre.

Pokrovenszki Krisztián főigazgató személyes hangvételű megemlékezésében felelevenítette azt az időszakot, amikor a Múzeumhoz került és Nádorfi Gabriella mentorálta, segítette őt, majd az általa vezetett ásatásokról is szólt. „Ma reggel Szabadbattyánban indult a napom, abban a kikötőben és amellett a palota- vagy épületkomplexum mellett, ahol Gabi közel másfél évtizedig folytatott ásatásokat. Nagyon örülne annak, hogy kikerült az emléktábla, immár ki lehet ott kötni.” – mondta el a főigazgató, kiemelve, hogy az emléktábla Gorsiumban egy újabb, de nem az utolsó lépés a megemlékezések és a ránk maradt feladatok sorában.

Nandorfi emlektabla3

A család képviseletében Vargáné Gálicz Yvette, Nádorfi Gabriella lánya mondott köszönetet mindenkinek, hangsúlyozva, hogy édesanyja számára mindig is kiemelten fontos volt a hivatása, a Múzeum és az általa folytatott ásatások, azon belül pedig Gorsium. „Célja volt, hogy Gorsiumot egy népszerű, elismert régészeti parkká tegye, melybe özönlenek a látogatók. Nagyon fontos volt számára, hogy átadja a tudását a fiatalabbaknak, kollégáinak, illetve az érdeklődőknek. Hozzá mindig mindenki fordulhatott kérdéseivel, és hosszasan tudott élményszerűen mesélni.” Kiemelte azokat a terveket is, amelyekre édesanyjának már nem maradt ideje, de azóta ezek közül több már megvalósult. Megerősítette: Nádorfi Gabriella mindig zavarban volt, ha dicsérték, ha ő került a középpontba, de biztos abban, hogy édesanyját jóleső érzéssel töltené el, hogy rá emlékezve gyűltek össze Gorsiumban.

„Az ásatásokon fellelt ókori tárgyak alapján térségünknek a római korban betöltött szerepéről, az egykori központok összekapcsolódásáról és későbbi korokig való továbbéléséről felállított elméleteinek kidolgozását sajnos már nem tudta végigvinni. Ennek a szakmai hagyatéknak a feldolgozása az őt követő régészgenerációra vár.” – áll az emléktáblán, ami összegzi a Nádorfi Gabriella által – sajnálatos halála miatt – hátrahagyott szakmai örökséget, és kijelöli az őt követők számára tovább viendő feladatokat.

Nandorfi emlektabla1

A szombati eseményen részt vett Róth Péter alpolgármester, Kovács Loránd Olivér, a Gorsium Régészeti Park szakmai vezetője, valamint a szombati napon Gorsiumban zajló programok szervezői is. A megemlékezők egy-egy szál fehér rózsát helyeztek el a táblánál.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)