Újabb nagyszabású kiállítás valósul meg a Szent István Király Múzeumban. Az Agyagkatonák – Az első kínai császár halhatatlan őrei című nemzetközi tárlat csütörtökön délelőtt nyílt meg a Gorsium Régészeti Parkban, ahol ötven darab agyagkatonával, két cseréplóval és egy izgalmas történelmi korral találkozhat a közönség.
Csütörtökön délelőtt megnyílt a Szent István Király Múzeum legújabb kiállítása, az Agyagkatonák – Az első kínai császár halhatatlan őrei című nemzetközi tárlat. A szegedi Móra Ferenc Múzeummal együttműködésben érkezett a táci Gorsium Régészeti Park kiállítótermébe annak az agyagkatona-seregnek a másolata, ami a Kínát először egyesítő császár, Csin Si Huang-ti parancsára készült. A megnyitón elhangzott, hogy a császár 13 éves korában, hatalomra lépése idején határozott a sírhelye, ezzel együtt pedig a hadsereg létrehozásáról. Ezt követően közel 700.000 ember dolgozott az agyagkatonákon, manufaktúra jelleggel, külön elkészítve minden testrészt. A kiállítás látogatói ezen hadsereg egy részének másolatát láthatják Gorsiumban.
A tény, hogy a kiállításon másolatokat láthatunk, nem von le semmit a tárlat különlegességéből, hiszen a Kínai Népköztársaság csak a legritkább esetben kölcsönöz teljesen eredeti darabokat. Erről Fogas Ottó, a Móra Ferenc Múzeum főigazgatója beszélt a csütörtöki megnyitón, ahol azt is elmondta, hogy a katonák replikái méretükben, súlyukban, kidolgozottságukban teljesen megegyeznek az eredeti társaikkal. Annyira pontos másolatokról van szó, hogy az agyagot is ugyanabból a bányából nyerik ki, melyből feltehetően a 2200 évvel ezelőtti darabok is készültek. Érdekesség, hogy a katonák nem egy sablon alapján jöttek létre: az arcok, melyekkel Gorsiumban találkozhatnak az érdeklődők, mind egy-egy katonát ábrázolnak, akik Krisztus előtt 200-300 évvel ültek modellt a művészek előtt.
Fogas Ottó főigazgató beszélt a Móra Ferenc Múzeum és a Szent István Király Múzeum közötti remek kapcsolatról is, melynek köszönhetően ez a kiállítás is megvalósulhatott. Mint fogalmazott, a Csók István Képtárban látható,Az ókori Kína kincsei – A Jáde Császárok Kora című kiállítás egyfajta előzményként is szolgál az agyagkatonákhoz, miután időrendben mindössze 50 év körüli az eltérés a két tárlat témája között.
Kovács Loránd Olivér, a Gorsium Régészeti Park szakmai vezetője elmondta: közvetlen kapcsolatot ugyan nehéz kimutatni a korabeli Kárpát-medence és a Távol-Kelet között, azonban Gorsiumban is találtak a Távol-Keletről származó tárgyakat, így feltehetően volt kapcsolódás. Ilyen például a fegyverzet, mely funkcióban és anyaghasználatban is több ponton egyezett a két világ között. „A látogatóközpont időszaki kiállítóterme azért jött létre, hogy ilyen nagyszabású tárlatokat fogadjon, gorsiumi témákban vagy azon kívül.” – fogalmazott Kovács Loránd Olivér, aki felhívta az érdeklődők figyelmét, hogy a hétvégi Floralia alatt is elérhető lesz a kiállítás, kedvezményes belépőjeggyel.
Nagy öröm, hogy Gorsium ismét nagyszabású kiállításnak adhat otthont – kezdte köszöntőjét Pokrovenszki Krisztián. A Szent István Király Múzeum főigazgatója megköszönte a munkatársai áldozatos munkáját, akik az elmúlt hetekben részt vettek a kiállítás berendezésében. Mindenkit arra biztatott, látogassanak Tácra, ahol egy érdekes kort ismerhetnek meg az érdeklődők izgalmas tárgyakon és történeteken keresztül.
A Gorsium Régészeti Parkban hétfőtől vasárnapig 10 és 18 óra között lesz látogatható az Agyagkatonák – Az első kínai császár halhatatlan őrei című tárlat. Az április 27-én és 28-án, szombaton és vasárnap megrendezésre kerülő Floralia látogatói kedvezményes jeggyel nézhetik meg az újonnan nyílt kiállítást. További információkat a Szent István Király Múzeum honlapján, ide kattintva olvashatnak.
(Fotó: Simon Erika)