Kedden késő délután sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a jelentős, a város egészét érintő közvilágítás-fejlesztési beruházás műszaki része lezárult. Tavasz elején kezdődött a beruházás és az év végi határidőnél gyorsabban megtörtént a lámpatestek cseréje, amelyért a Városgondnokságnak és a Roneko Kft-nek is köszönetet mondott dr. Cser-Palkovics András.

„Több mint 11 ezer lámpatest cseréje a városban megtörtént. Szeretném megköszönni a, hogy határidőn belül a munkát sikerült elvégezniük. Már az első hónapokban is látszott, hogy gyorsan halad a munka, több csoportban dolgoztak a város különböző pontjain. Köszönöm a Roneko Kft-nek, hogy az MVM-mel közösen elvállalták a feladatot és precízen, pontosan ez a munka befejeződött. Nagyon-nagyon jelentős, kétmilliárd forint összértékű pluszfinanszírozás, pályázat volt ez, amelynek költségeit a megtakarításokból fogjuk tudni finanszírozni.” – emelte ki Székesfehérvár polgármestere.

Mint elhangzott, 60-65%-os megtakarítást várnak az új lámpatestektől, ami normál energiaárak mellett is jelentős, hát még ha az elmúlt hónapokban megtapasztalt árakon számolunk.

„Fontos, hogy ez a megtakarítás már idén is jelentkezett, hiszen ahol megtörtént tavasszal, nyáron a csere, ott onnantól már ezzel számolhatott a Városgondnokság. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez nagy segítség lesz abban, hogy a közvilágítást jó minőségben és közben korszerű, környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vevő technológiával biztosítsuk.” – emelte ki dr. Cser-Palkovics András, felhívva a figyelmet a közlekedési csomópontokban is megtapasztalható, megnövekedett fényerőre.

Kozvilagitas korsz2

Köszönjük a gyors és pontos munkavégzést, illetve azt, hogy egy hónappal a tervezett határidő előtt sikerült befejezni a munkát – mondta Bozai István városgondnok. „Eddig egy sárga burok vette körül a várost éjszaka. A fejlesztésnek köszönhetően most csak az utakat és a járdákat világítjuk, így sokkal kevesebb a fényszennyezése az új lámpáknak, azon túl, hogy sokkal energiatakarékosabbak is a korábbiaknál. Kérjük a fehérváriakat, hogy ha bárhol problémát észlelnek, azt jelentsék be a Városgondnokság hibabejelentő felületein, hiszen mindig lesz olyan, hogy a város 13 ezer lámpatestből álló közvilágítása valahol meghibásodik. A leggyorsabb a Székesfehérvár applikáción keresztül megtenni ezt, mert a pontosan megjelölt helyszínnel azonnal meg tudjuk kezdeni a javítást.”

Nagyon kevés az új lámpák fényszennyezése, mert irányítottan világítanak – emelte ki Nemes Ferenc, a kivitelező Roneko Kft. tulajdonosa. „Már a tervezés során úgy választottuk ki a lámpatesteket, hogy vezérelhetőek legyenek, és a pontos paramétereket már úgy kapta meg a lámpatestek gyártója, hogy azoknak szabályozhatóaknak kell lenniük. Ez azt jelenti, hogy este 11-kor, a gyalogos-átkelőhelyek kivételével felére csökkentjük a lámpatestek fényerejét, ami tulajdonképpen szemmel nem látható, de nagyon sok energiát meg lehet vele spórolni.”

Kitértek arra is, hogy van két olyan probléma, ami – nem a mostani beruházás része volt, de – tapasztalható a közvilágítással összefüggésben. „Egyrészt egyes városrészekben vannak hálózati problémák, de mivel a hálózat nem a városé, így ezeket ez a beruházás nem tudta megszüntetni. Ha a lakosság hálózati problémát tapasztal és azt jelzi a Városgondnokságnak, akkor ők továbbítani tudják az E.ON felé – ehhez már a városi applikáció is rendelkezésre áll a hibabejelentéshez! Másrészt azt is el kell mondani, hogy sok helyen a lombozat felett van ma már a lámpa – ezt is sok helyen lehet tapasztalni. Itt bizony vagy hozzányúlunk a lombozathoz és világosabb lesz, vagy nem nyúlunk a fákhoz, viszont akkor az árnyékot fog vetni.” – hangzott el a keddi sajtótájékoztatón.

(ÖKK, fotó: Bácskai Gergely)