Újabb izgalmas versenynapon vagyunk túl a párizsi olimpián, igaz, ezúttal nem voltak nagy aranyesélyeink, ám jobbal reménykedhettünk abban, hogy a birkózó Lévai Zoltán, valamint a vitorlázó Vadnai Jonatán, illetve női kézi- és vízilabda-válogatottunk versenyben marad az érmekért. Végül egyik sem vált valóra, mert Fortuna ma nem velünk volt. Kajakosaink és kenusaink is megkezdték a szereplésüket, s ők valamennyien, akik ma érdekeltek voltak, sikerrel vették az előfutamokat.
Vadnai esetében megmaradt a remény arra, hogy az éremfutamban odaérjen a dobogó 3. fokára, ám a gyenge szél miatt nem rendezték meg a várt futamot. Amennyiben kedvezőbb lesz a helyzet, akkor erre szerdán kerül sor.
Lévai Zoltán a 77 kg-os kötöttfogású birkózóknál előbb remek teljesítménnyel legyőzte a vb- és Eb érmest, bajnokot, a török Akbudakot, ám a negyeddöntőben 1-1-re végzett az azeri Suleymanov ellen, s mivel azt az egyetlen pontját az azeri szerezte később, a szabályok értelmében ő jutott tovább, azaz Lévai gyakorlatilag vereség nélkül esett ki, miután az azeri kikapott az elődöntőben, így nem mehetett a vigaszágra…
Női kézilabdázóinké a „nap legfájdalmasabb veresége” cím, mivel úgy kaptak ki hosszabbításban 36-32-re Svédországtól a negyeddöntőben, hogy 10 másodperccel a rendes játékidő vége előtt még vezettek, de nem tudták kivédekezni azt a pici időt, a ráadásra pedig fejben teljesen szétestek. A magyar férfiak hasonló körülmények között bukták el a csoportban a Norvégia elleni meccsüket, ami végül a továbbjutásukba került, így ideje volna már megtanulni a leckét, hogy a végső dudaszóig kell hajtani, koncentrálni, és ha vezetek 10-15 másodperccel a vége előtt, akkor az ellenfél egyszerűen nem lőhet, nem törhet kapura! Oda kell állni, ha kell, kiállítás árán is, de meg kell akadályozni, hogy így menjenek el a meccseink! Hogy ez rendre nem sikerül, amolyan igazi, magyaros átok.
Női vízilabdázónk is alapvetően csak magukat okolhatják azért, hogy nem juthattak az elődöntőbe, de esetükben a csoportmeccsek során a fájó, Ausztrália elleni vereség és az ezzel elúszó második hely hozta ezt a helyzetet, mivel emiatt kerültek össze a címvédő amerikai hölgyekkel. Így is meglehetett volna a nagy bravúr, hiszen végig partiban voltak Magyariék a félelmetes USA-val, amely csak öt gólt tudott nekünk dobni, csakhogy nekünk még ennyi sem jött össze, így a ritka eredménynek számító 5-4 a rivális továbbjutását jelentette.
Folytatás szerdán, ahol Vadnai éremfutama, férfi vízilabdázóink Olaszország elleni negyeddöntője (20.35), valamint az újabb birkózó és kajak-kenus éremesélyek hozhatják nekünk a legfőbb izgalmakat.
(Fotó: MOB-Média/Molnár Ádám)