Tíz évvel ezelőtt hunyt el Kovács Jenő, Székesfehérvár köztiszteletben álló, kedvelt órásmestere, akinek munkáját lépten-nyomon őrzi a Belváros. Családjának tagjai, barátai, tisztelői rá emlékeztek vasárnap este a Kossuth udvarban. Az ünnepségen Spányi Antal megyés püspök és dr. Cser-Palkovics András polgármester idézte fel a mester alakját, városgyarapító munkásságát.
Mécsesekkel, gyertyákkal érkeztek vasárnap este a Kossuth udvarba a város minden irányából a székesfehérváriak, hogy együtt emlékezzenek a „város órásmesterére”, az éppen 10 évvel ezelőtt elhunyt Kovács Jenőre, akinek neve mára fogalommá, szinte együvé vált az Órajátékkal, a város toronyóráival, vagy éppen a Virágóra működésével. Az egyre csak érkező és érkező emlékezni vágyókat a család és néhai Kovács Jenő régi barátja, Magyarits András köszöntötte. Röviden felidézte az órásmester alakját, városgyarapító tevékenységét, majd felkérte Spányi Antal megyés püspököt gondolatainak megosztására.
„Amikor a város jeles polgárára, Kovács Jenőre emlékezünk, mindannyian érezzük magunkon az idő szorítását, kényszerítő erejét. Az órásmester azonban mintha ura lett volna az időnek. Ha ő nem jól gondoskodott az időmérő eszközeinkről, akkor hol elkéstünk, hol korán érkeztünk, zűrzavar támadt körülöttünk és zűrzavar támadt bennünk is. De Jenő jól végezte munkáját. Ezért aztán az idő múlása bennünk a rendet hozta meg, a rend békéjét segített megtalálnunk.” – mondta a megyés püspök, rámutatva, hogy Fehérvár ismert és kedvelt polgárának emléke velünk maradt. Itt van velünk templomaink tornyában, az órákban, amelyeket – az elsőket legalábbis – ő készített és gondozott, és itt maradt közöttünk azokban az órákban, amelyek ma is mutatják számunkra az idő múlását, figyelmeztetve bennünket arra, hogy ezt az időt jól kell fölhasználni. Becsülettel, tisztességgel, pontosan teljesíteni azt, ami a mi dolgunk, ami a mi feladatunk, és akkor az időben megtaláljuk a helyünket.” – zárta gondolatait Spányi Antal.
Székesfehérvár polgármestere arra keresett választ emlékező beszédében, mit tanított az elhunyt órásmester nekünk, székesfehérváriaknak. „A lokálpatriotizmust biztosan! Azt, hogy szeressük a közös otthonunkat, ahol élünk, és azt is, hogy tartozunk ennek az otthonnak. Érdemes erre az otthonra büszkének lenni, de tenni is érte.” – utalt dr. Cser-Palkovics András arra a sok-sok megjavított, újjáélesztett óraszerkezetre, amelyek mind a mester szakértelmét dicsérik. A második tanítása pedig az, hogy mennyire fontos, hogy megtaláljuk azt a hivatást életünkben, amit szeretünk csinálni. „Jenő bácsi ezt a hivatást megtalálta. Élete arra is tanít bennünket, hogy ne várjunk mások kezdeményezésére, hanem vegyük észre, mit tehetünk mi magunk a közösségünkért. Ő így járt-kelt ebben a városban, már a hetvenes években is, amikor egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy valaki egy templom irányába bármilyen szolgálatot, felajánlást tegyen.” – fogalmazott a városvezető. Külön megköszönte, hogy volt valaki – Kovács Jenő fia, András – aki ezt a hagyományt tovább vitte.
A polgármester egy személyes történetet is felidézett: Jenő bácsi rendszeresen bejárt a polgármesteri hivatalba, hogy felhúzza az iroda gyönyörű régi óráját. Halála után az óra megállt, és évekig nem indították újra. Végül fia, András tért be a hivatalba, akit a polgármester a legméltóbbnak tartott arra, hogy újra elindítsa a szerkezetet. Azóta, amikor a polgármester ránéz erre az órára, eszébe jut Kovács Jenő, és az a sok-sok cselekedet, amit a városért, a közösségért tett. Beszéde végén dr. Cser-Palkovics András megköszönte, hogy sokan jöttek el emlékezni, leróni kegyeletüket a város ikonikus egyénisége előtt.
A köszöntők után Spányi Antal megyés püspök és dr. Cser-Palkovics András közösen gyújtotta meg az emlékezés mécseseit, majd a megjelentek is elhelyezték gyertyáikat, mécseseiket az Órajáték előtt. 18.00 órakor pedig felcsendültek az órajáték dallamai, megidézve az alkotót. Az ünnepség végén az érdeklődők számára megnyílt az óramúzeum is, ahol Kovács András kalauzolta az érdeklődőket. A tárgyak, az emlékek visszarepítették a múltba a belépőket, megmutatva, hogy az idő ugyan halad, de ha valakire emlékeznek, az halhatatlanná válik.
(ÖKK, fotó: Simon Erika)
