Hazai pályán szenvedett újabb bosszantó vereséget a labdarúgó NB II-ben a Videoton FC Fehérvár. Bekő Balázs alakulata a BVSC-Zuglótól kapott ki 3-0-ra, így nemhogy felzárkózott volna az előtte állókra, kiszorult az elsős 10-ből is a bajnoki tabellán.
Az első félidővel nem volt különösebb probléma, egyértelműen a Vidi játszott fölényben, Zsótér lövése a kapufán csattant, Németh Dániel ziccerénél Megyeri kapus védett nagyot, Bedi fejese ajtó-ablak helyzetben mellé szállt, Kovács Krisztián pedig lövés helyett beadni próbált, rosszul döntött. A játékvezető is hozzátetet a magáét ahhoz, hogy a fehérváriak ne kerüljenek előnybe, mert Nagy Zoárd egyértelmű lerántásáért „elfelejtett” 11-est ítélni… Ha 44 perc után a hazaiak vezetnek két-három góllal, egy szót sem szólhatott volna senki. De aztán jött az első játékrész utolsó perce, amikor bezzeg már befújta a büntetőt Gaál Ákos, persze, nem a Vidinek… Köllő hozott rossz döntést, teljesen feleslegesen borította fel az alapvonal és az ötös találkozásától kicsit balra Dénes Adriánt, a jogos „tizit” pedig Lehoczky értékesítette, úgy lőtt a bal alsóba, hogy Vas Bálint belepaskolt a labdába, de hárítani nem tudott.
Az, hogy a szünet előtt ez a balszerencsésen összehozott gól megfogta a Vidit, nem kérdés, mert a második játékrészre nem úgy jött ki, ahogy elvárható lett volna, oldal- és hátrapasszok, elől kevés mozgás, tanácstalanság jellemezte a hazaiak fociját, így aztán a BVSC egyre inkább felbátorodott, és egy Kovács Nikolasz fejes – aminél a védők is rosszul helyezkedtek, az érkező játékossal pedig nem ment senki -, valamint egy megpattanó Törőcsik Péter lövéssel el is dőlt a meccs a 74. percre. A végén már csak kínlódott a piros-kék egylet, amely most egy meccsen belül mutatta be kétarcúságát: az első félidőben jobb volt ellenfelénél, csak a gól hiányzott, míg a másodikban szétesően, tanácstalanul terelgette a labdát.
Most jön két hét szünet a válogatott NL-meccsei okán, majd a sereghajtó Csákvár látogat a Sóstóra november 21-én 17.00 órakor, végül pedig Gyirmóton zárja az őszi szezont a Videoton FCF november 28-án.
(Fotó: Videoton FCF)

