Továbbra is szépen menetel célja, a rájátszásba jutás felé a Hydro Fehérvár AV19 jégkorong csapata az ICEHL-ben. Kiss Dávid alakulata a listavezető olasz VAL Pusteria/Pustertal Wölfe alakulatát verte 5-3-ra, így maradt ugyan 4.a  tabellán, ellenfele pedig első, ám az élmezőny annyira szoros, hogy a Pustertal, a Salzburg, a Villach és a Volán egyetlen ponton belül van egymáshoz viszonyítva, 34, illetve 23 pontosok mindannyian jelenleg.

Háriék remekül kezdtek, bő félóra játékot követően már 4-0-ra vezettek, aztán tudott némileg kozmetikázni az olasz csapat. A Volán ekkor már kicsit takarékosabb módban hokizott.

A fehérvári gólokat Kuralt (2), Leavens, Leberge és Leclerc szerezte. A Volán most 5 napot pihen, majd a hatodikon, október 20-án, pénteken 19.30-kor Vorarlbergben vendégeskedik az osztrák bázisú liga alapszakaszának 12. fordulójában.

(Fotó: AV19)